|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Nem megyünk el Nem szavazunk (OS)
|
A Magyar Demokrata Fórum elnökségének nyilatkozata a november 26-i népszavazásáról 1989. november 14., kedd - A Magyar Demokrata Fórum Országos Elnöksége már állást foglalt a november 26-án esedékes népszavazással kapcsolatban. Tagjaink és szimpatizánsaink azonban arra ösztönöznek bennünket, hogy véleményünket egyértelműbben és részletesebben nyilvánítsuk ki. Négy választ adunk tehát a népszavazás kérdésében. 1. Nem megyünk el Nem szavazunk - mert a népszavazásra bocsátott négy kérdés közül hármat már rendezett a törvényhozás. I. Törvény szüntette meg a munkásőrséget. II. Törvény rendelkezett a munkahelyi pártszervezetek felszámolásáról. III. Törvény írja elő a pártok vagyonelszámolását - ha az MSZP nem számol el, nem jegyzi be a bíróság, és nem indulhat a választásokon. 2. Nem megyünk el Nem szavazunk - mert a köztársasági elnök alkotmányos jogkörét megválasztásának módja és ideje egyáltalán nem befolyásolja. 3. Nem megyünk el Nem szavazunk - mert pártérdekeket szolgáló politikai tűzijáték helyett gyors és valóságos demokratikus fordulatot akarunk, ezt pedig nem tegnapi döntések látványos és költséges megerősítése szolgálja, hanem a parlamenti választások mielőbbi kiírása. 4. Nem megyünk el Nem szavazunk - mert elegünk van az aldöntésekből, a látszatdemokráciából. Igazi tétet akarunk Parlamenti választásokat 1990. március 11-én Az lesz a rendszerváltás pillanata Akkor mind ott leszünk (OS)
1989. november 14., kedd 15:20
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|