|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Berlini lapok a változásokról (1.rész)
|
Dorogman László, az MTI tudósítója jelenti:
Berlin, 1989. november 9. csütörtök (MTI-tud.) - Az NDK központi lapjai felszabadult, nyílt hangon kommentálják a kormány és a politikai bizottság lemondását s egyúttal felhívják a figyelmet arra, hogy az ügyvezetőként működő Stoph-kabinetnek is vannak még kötelességei a nemzettel szemben.
A Keresztény-Demokrata Unió (CDU) lapja, a Neue Zeit a politikai válság mélységére utaló jelként értelmezi az átfogó lemondási hullámot. Szerinte azonban mindez nem elegendő, hiszen a kivándorlás és a tüntetések változatlan erővel folynak tovább. ,,Egyszerre minden lehetségesnek tűnik - és semmi sem elegendő. Minden túl későn történik, ma már a minden sem elég, a bizalmatlanság túlságosan mély.,, A kiábrándultságot aligha tudja legyőzni a kormány lemondása, elvégre mindenki tudja, hogy lényegében csupán a vezető párt apparátusának végrehajtó szerve volt - fejtegeti tovább a Neue Zeit. - Éppen ezért egy ,,korlátolt felelősségű kormány,, lemondása csupán egyik fele a dolognak, a másik, sokkal nehezebb felét egy új kormány megalakítása jelenti. Olyan kormányé, amely valóban szabad és egyenlő esélyeken alapuló választások eredményére támaszkodhat. Ez viszont maga után vonja azt, hogy a jelenleg legnagyobb párt is demokratikus szavazásra bocsássa ,,vezető szerepét,,. Úgy tűnik, ez ma a kritikus pont az NDK-ban - írja a Keresztény-Demokrata Unió lapja. A nép többségének akarata kényszerítette lemondásra a kormányt - állapítja meg a Német Liberális-Demokrata Párt (LDPD) központi orgánuma, a Der Morgen csütörtöki vezércikkében. Az okot a lap abban látja, hogy ,,egy hamis politika súlyos politikai és gazdasági válságba döntötte az országot - mert vezetésről itt aligha lehet beszélni,,. Az immár visszafordíthatatlan váltás a politikai megújhodás felé - folytatódik a vezércikk - esélyt ad arra, hogy ,,az állam ügyei többé ne legyenek egy különleges, előjogokkal rendelkező kaszt vagy osztály dolga, hanem valamennyiünk, a nép feladataivá váljanak. A jelenlegi forradalmi és valóban szocialista mozgalom fog és kell, hogy kivezessen bennünket a válságból, amennyiben a realitásérzék alkotóerővel, józansággal és felelősségtudattal párosul,, - hangoztatja a Der Morgen. (folyt.)
1989. november 9., csütörtök 12:12
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|