|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
NSZK: keletnémetek tömeges áttelepülése
|
Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1989. november 9. csütörtök (MTI-tud) - Az NSZK-ba változatlanul tömegesen áramlanak be az NDK-áttelepülők. Az utóbbi huszonnégy órában, csütörtök hajnali négy óráig a bajor határőrség jelentése szerint több mint 11.100 személy lépte át a bajor határt. Közülük csak százhuszan voltak olyanok, akik Magyarországon és Ausztrián keresztül utazva érkeztek az NSZK-ba, a többiek a csehszlovákiai útvonalat választották.
A csehszlovák határ megnyitása, a hét vége óta összesen 48.000 volt NDK-s érkezett az NSZK-ba. A keletnémetek tömeges jövetele miatt a nyugatnémet városok országos szövetségének vezetősége szerint sok nagyvárosban már azzal kell számolni, hogy leállítják az áttelepülők befogadását. A szövetség alelnöke, Hannover város főpolgármestere a Neue Presse című lap csütörtöki számában megjelent nyilatkozatában kijelentette, hogy a egyes övezetek lakás- és munkahelyszerzési lehetőségei kimerültek (az NDK-áttelepülők befogadására). Sürgős tárgyalásokat kell kezdeni a kelet-berlini felelős illetékesekkel, hogy a kibontakozó népvándorlást rendezett mederbe tereljék - mondotta. Egyúttal bejelentette, hogy Bréma városa már megtagadta a további menekültek befogadását. Időközben az NSZK-ban mintegy száznegyven, átmeneti célokra alkalmas szükségtábort létesítettek. A határőrség a Deutschlandfunk rádióállomás csütörtök reggeli jelentése szerint felszólította a szövetségi tartományokat, hogy éjjel-nappal folytassák az áttelepülők befogadását, mert csak így lehet tehermentesíteni a túlzsúfolt bajorországi menekülttáborokat. +++
1989. november 9., csütörtök 08:23
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|