|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Európa Parlament - Kelet- és Közép-Európa (2.rész)
|
A harmadik határozat üdvözli azt, hogy Kelet- és Közép-Európában kereszténydemokrata irányzatú pártok jönnek létre és más demokratikus mozgalmakban is részt vesznek kereszténydemokraták - például Lengyelországban, Magyarországon, Észtországban és Litvániában. Ezzel kapcsolatban a szövetség úgy döntött, hogy megteremti a megfelelő jogi és politikai lehetőségeket arra, hogy hosszú távon változatos kapcsolatokat tarthasson fenn a különböző szervezetekkel, intézményekkel és egyénekkel, s hozzájárulhasson a szociális és pluralista demokráciák fejlődéséhez. A kereszténydemokraták fejleszteni akarják kapcsolataikat a szóban forgó erőkkel és leszögezik készségüket arra, hogy szolidaritásukat konkrét segítség formájában érvényesítsék, tanfolyamokat, értekezleteket szervezve a kereszténydemokrata szellemi örökséget felvállaló kelet-európai mozgalmak számára, támogatva szervezeteik kiépítését és politikai tevékenységük kialakítását. A kereszténydemokraták európai szövetsége megfelelő koordinációra törekszik tagszervezetei között ebben a tekintetben. A negyedik határozat támogatásáról biztosítja az Európai Tanács megnyitását a kelet-európai országok előtt, aminek első eredményét a Magyarország és három társa számára biztosított különleges meghívotti státus jelenti a testület parlamenti közgyűlésében. Az ötödik dokumentum a menekültkérdésről szólva hatékony segítségnyújtást tart szükségesnek Európa új menekültjei számára és politikai, szociális és gazdasági reformokat sürget azokban az országokban, ahonnan menekülnek az emberek. +++
1989. november 8., szerda 19:57
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|