|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Normatív alapon kapják a pénzügyi támogatást az új pártok
|
1989. november 1., szerda - Több mint négyórás vita után szerdán sikerült megegyezniük az ellenzéki pártok képviselőinek abban, hogy az idén finanszirozásukra fordítható, a kormány által elkülönített százmillió forintot normatív alapon, a bevallott tagság létszáma szerint osztják el. A tanácskozáson, amelyet kormánytisztviselők jelenlétében tartottak meg, a részt vevő 15 párt képviselői elvetették az egyenlő elosztás elvét, ugyanakkor egyetértettek azzal, hogy az alapellátás egymillió forintos összege minden újonnan megalakult pártot megillet, amennyiben egyesületként bejegyeztették magukat, vagy megfelelnek a történelmi párt kritériumainak.
Mint ismeretes, a jelzett százmillió forint úgy tevődik össze, hogy a Parlament 50-50 millió forintot elkülönített az MSZMP, illetőleg a társadalmi szervezetek 1989. évi költségvetési támogatásából. (Ebből eddig 29 millió forrintot utaltak ki tíz pártnak.) Hosszas vita után végülis megegyezés született abban, hogy a taglétszám alapján különböző - nagy, közép és kis párt - csoportokat hoznak létre, s ennek alapján részesűlnek majd a százmillió forintból, amelyből tartalékolnak is az esetlegesen később bejegyzendő pártoknak. A sávos beosztást figyelembe véve a nagy pártok közé sorolták a Független Kisgazdapártot, a Magyar Demokrata Fórumot és a Magyarországi Szociáldemokrata Pártot, a közepesek közé tartozik a Magyar Néppárt, a Szabad Demokraták Szövetsége, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége, a Münnich Ferenc Társaság, a kis pártok kategóriájába került a Fidesz, a Független Magyar Demokrata Párt, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Magyar Függetlenségi Párt. Az összegszerü elosztásra egyelőre csak egy tervezet van, ami szerint a nagy pártok 15 millió, a közepesek 10, a kicsik 4 millió forintot kapnának a mindenkit megillető egymilliós alaptámogatással együtt. Ez azonban csak kiindulási alap, mert mint kiderült, számolni kell majd a Magyar Liberális Néppárt, a Magyar Radikális Párt, valamint a Magyarországi Zöld Párt pénzügyi támogatásával is. Így valószínűleg csökkenteni kell a kategóriánkénti keretösszegeket. Tövábbá a pénteken délután megrendezendő tanácskozáson dönteni kell arról is, hogy miként ellenőrizzék a taglétszámokat. Mindenesetre az elfogadott egymilliós alapösszeget a már bejegyzett pártok igénybe vehetik, amennyiben nem kértek korábban pénzt a kormány által elkülönített támogatásból. (MTI)
1989. november 1., szerda 21:32
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|