|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Előkészületek a népszavazásra
|
1989. november 1., szerda - Az Állami Népességnyilvántartó Hivatalnál várhatóan november 10-ig készül el a választópolgárok névjegyzéke, s ezzel egyidejűleg azok az értesítések, amelyek minden egyes választópolgárt tájékoztatnak arról, hogy felvették a névjegyzékbe, s arról, hol adhatja le szavazatát a Szabad Demokraták Szövetsége által feltett négy kérdésre. Az értesítés hátoldalán a választópolgárok részletes tájékoztatást kapnak ezekről a kérdésekről, illetve a szavazás módjáról. Ugyanaz a szöveg szerepel majd az értesítésen - az Országgyűlés határozatában szereplő négy kérdés és a hozzá fűzött magyarázatok -, mint a szavazócédulán. Mint ismeretes a népszavazás november 26-án lesz. Erről Csiba Tibor, a Belügyminisztérium Választási Irodájának vezetője adott tájékoztatást az MTI kérdésére.
Elmondta azt is, hogy hasonlóképpen mint a képviselőválasztásoknál, mintegy 12 ezer szavazókört alakítanak ki, ezek reggel 6 órától 18 óráig tartanak nyitva, de a helyi szavazatszámláló bizottságok kérésére egy órával korábban is megkezdődhet a szavazás, illetve ugyanennyi idővel meghosszabbítható. A szavazatokat számítógéppel összegzik, s az első gyorsjelentés a népszavazás befejezését követő 12 órán belül várható. Az országos népszavazás akkor érvényes és eredményes, ha az ország összes választópolgárának több mint a fele érvényesen szavazott, s az érvényes szavazatoknak több mint a fele a megfogalmazott kérdésekre azonos válaszokat adott. Tehát valamennyi kérdésre külön-külön kell válaszolni. Csiba Tibor végezetül arról szólt: a január 7-ére kitűzött köztársaságielnök-választásra a szervezési előkészületeket csak akkor kezdik meg, ha a népszavazáson arról születik döntés, hogy az országgyűlési választások előtt kerüljön sor az elnök megválasztására. (MTI)
1989. november 1., szerda 13:23
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|