|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Zárójelentés Budapestről
|
------------------------ Köln, 1989. október 30. (Deutschlandfunk, Krónika) - Kedves hallgatóink, a magyar tévé szombat esti híradójának műsorvezetője a tárgyilagos hírközlés elemi szabályait megsértő, kioktató hangon kijelentette: a Szabad Demokraták Szövetségének péntek este óta tartó kongresszusát az öntelt magabiztosság uralja. Amit azonban a tévé pártatlannak éppen nem mondható, és másnap este nyilvános bocsánatkérésre kényszerülő szerkesztői önteltségként könyveltek el, az nem volt más, mint a korábban kicsiny értelmiségi pártként számon tartott szervezet képviselőinek valóban újkeletű optimizmusa. Kovács András kommentárját olvassuk fel: - A Szabad Demokraták Szövetsége az elmúlt hetekben megtapasztalta saját erejét. Az MSZMP MSZP hatalomátmentését lehetővé tévő megállapodások ellen indított népszavazási akcióját több mint 200 ezer aláíró támogatta. A hét végén az is bebizonyosodott, hogy a szervezet nem is az elszigetelt veszett radikálisok pártja, ahogy a kompromisszumokat aláírók, köztük a Magyar Demokrata Fórum képviselői is állítják. A kétnapos konferencia egyik legfontosabb eseménye ugyanis az volt, hogy a Független Kisgazdapárt és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt megújúlás platformjának képviselői bejelentették, támogatják a szabaddemokraták népszavazási akcióját. Ezzel felsejlettek egy esetleges választási koalíció körvonalai és ez jelentős változás az eddigiekhez képest. Korábban szinte biztosnak látszott, hogy a Magyar Demokrata Fórum köré tömörült nemzeti centrum fölényesen megnyeri a választásokat, majd koalíciós kormányt alakít az MSZMP utódpártjával, az MSZP-vel. A nemzeti centrum második legerősebb pártjának a kisgazdáknak a szabaddemokratákhoz való közeledése azonban könnyen felboríthatja az eddigi számításokat, különösen akkor, ha a szociáldemokraták jövő hét végi kongresszusán a következetes ellenzékiséget és a szabaddemokratákkal való szövetséget követelő Megújúlás platform álláspontja kerekedik felül. (folyt.)
1989. október 30., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|