|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Felszabadult földek
|
------------------- München, 1989. október 29. (SZER, Földközelben) - A Független Kisgazdapárt soproni szervezete felhívással fordul azokhoz a mezőgazdasági üzemekhez, termelőszövetkezetekhez, gazdaságokhoz és egyéb gazdálkodókhoz, akiknek területét a volt vasfüggöny megcsonkította, erdeit kettészelte, hogy már az őszi munkáknál vonják termelés és művelés alá a katonai feladatoktól megszabadított földsávot. Azzal, hogy újra zöldülni és teremni fog az évtizedeken át kisajátított és bitorolt több száz hektár, nemcsak termőterületünk növekszik, hanem Európától való eltávolodásunk egyik szembetűnő gyalázata is a múltba vész. Ez a terület sok családnak biztosított szorgos munkával megélhetést. A jelenlegi helyzetben tehát nem elfogadható, hogy továbbra is katonai járművek dolgozzanak rajta traktorok és kombájnok helyett. Javasoljuk továbbá megvizsgálni, hogy szükség van-e úgynevezett senki földjére. Úgy érezzük: elég, ha a szomszéd országtól egy határkő választ el bennünket, nem pedig egy összefüggő gaztenger. Minden négyzetmétert művelés alá kell vonni. A kiirtott erdők pótlásával segítsünk a természettel feledtetni azt az európaiságtól oly távol álló barbarizmust, ami minden becsületes magyar embertől idegen. Bort, búzát, békességet A Független Kisgazdapárt soproni szervezete. +++
1989. október 29., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|