|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
- Interjú Pozsgay Imrével - 1. folyt.
|
- Egy konkrét formát már most, ezen a megbeszélésen: az angol kormány egy 25 millió fontos alapítványt hoz létre azzal a céllal, hogy Magyarországon a gazdaságirányítás, igazgatás új vállalkozói formáit elterjessze, megismertesse a modern technológiák alkalmazásának feltételeit, munkaszervezési viszonyait, piaci kapcsolatok létrehozását. Ez a legközvetlenebb mód, amire elhatározta magát az angol kormány. Ezenkívül mindvégig éreztük, most is ígéretet kaptunk arra, hogy az európai közös intézmények különösen a gazdasági közösségben egy kemény piacon a magyar piaci lehetőségek megteremtésén fáradoznak. Én magam ezen túlmenően még felvetettem, hogy szeretnénk, ha a Nyugat enyhítéseket vezetne be a COCOM-listán szereplő cikkek forgalmazásában, gyártásában. Hiszen úgy vélem, hogy a nyugati technológia és a nyugati beruházók nem kőkorszaki gazdasági eszközökkel akarnak részt venni Magyarország gazdaságában, hanem éppen a legkorszerűbbel. Érthetően Thatcher asszony emlékeztetett arra, hogy a Nyugatnak oka van gyanakodni a COCOM-listát illetően, mert már előfordult egyszer-kétszer, hogy a konnyítést több helyen arra használták fel, hogy úgynevezett harmadik ország számára tették lehetővé a legkorszerűbb technológiák megismerését. Én biztosítottam arról, hogy a magyar kormány törvényekben és intézményesen is garanciákat tudna teremteni az ilyen veszélyek elkerülésére egészen odáig elmenően, hogy akár megfigyelői hálózatot engedélyezne az ország területén. Úgy érzem, hogy tárgyalópartnereim nem eresztették el a fülük mellett ezt az észrevételt. Mindenesetre én fontosnak tartottam megjegyezni. Bizakodó vagyok, mert a jóindulat jelein kívül a magyarok számára nagyon kedvező londoni közvéleményen túl a politikai tárgyalásokat is eredményesnek tartom. - Van-e már valami konkrét elképzelés, hogy ezt a 25 milliót hogyan fogják felhasználni? (folyt.)
1989. október 27., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|