|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
A köztársaság kikiáltása - tudósítói visszhangok
|
A Magyar Távirati Iroda külföldi tudósítói jelentik:
A nagy francia rádió- és televíziós állomások szinte óráról órára nyomon követték a budapesti eseményeket. Négy televíziós állomás híradója rövid történeti áttekintést is adott, felelevenítve az 1956-os eseményeket. Minden jelentés kiemelte, hogy a köztársaság kikiáltása egybeesett 1956. október 23-ának évfordulójával. A Deutschlandfunk, az NSZK országos és nemzetközi tájékoztató rádióállomása hétfő déli hiradójában közvetítette Szűrös Mátyás szavait, amelyekkel kikiáltotta a Magyar Köztársaságot. A rádió budapesti tudósítója megállapította, hogy mind az államforma kihirdetése, mind pedig az 1956-os népfelkelés napjára való megemlékezés szerepet játszott az ünnepség megrendezésében. ,,Vissza Európába,, című vezércikkel jelentkezett hétfőn a Westdeutsche Allgemeine Zeitung a Magyar Köztársaság kikiáltásának tiszteletére - jelenti Flesch István, az MTI bonni tudósítója. Az NSZK legnagyobb példányszámú politikai és tartományi napilapja szerint a két esemény összekapcsolásával nyilvánvalóvá kívánták tenni: ,,Harminchárom évvel ezelőtt leverték a demokráciáért és szabadságért indított felkelést, és ezt most a budapesti vezetés is így látja. Amit azonban akkoriban szovjet lánctalpasok tiportak el, az most a gyökeresen megváltozott körülmények között részben és békésen már meg is valósult,,. ,,Új politikájának szellemében Mihail Gorbacsov zöld utat biztosított ahhoz (bár nyilvánvalóan nem lelkesülten), hogy a vörös csillagot kioltsák a budapesti parlament tetején. A budapesti reformerek viszont a maguk járta önálló úton figyelembe vették az esetleges érzékenységet, és így - minden követelés és csábító kísértés ellenére - a mai napot nem nemzeti ünnepnek nyilvánították, hanem a megbékélés napjának,, - írta a lap. A belga hírügynökség hétfőn nem sokkal dél után gyorshírben számolt be a Magyar Köztársaság kikiáltásáról, és ezt követően a belga rádió hírperiódusaiban az egyik vezető hírként számolt be a történelmi eseményről. Mint Baracs Dénes, az MTI brüsszeli tudósítója írja, a magyarországi fejleményekről beszámolva bizonyos aggodalom is érezhető a hétfői Le Soirban. A lap szerint Budapesten mindenki kezdi szükségét érezni egy lélegzetvételnyi szünetnek: jelképes történelmi dátumok és választások közeledése közepette az ország néha azt a benyomást kelti, hogy ,,megvadult ló,, módjára él és senki sem tudja már megtalálni a minden irányban kibontakozó pluralizmus vezérfonalát. (folyt.)
1989. október 23., hétfő 19:45
|
Vissza »
|
|
A köztársaság kikiáltása - tudósítói visszhangok - 2.
|
A Belgiumban élő magyarok vasárnap délután a Notre Dame du Sablon templomban megrendezett hagyományos emlékmisével, koszorúzással, este pedig fáklyás felvonulással emlékeztek meg az október 23-i népfelkelés 33. évfordulójáról. Budapesti jelentésében a belgrádi rádió Szűrös Mátyás beszédéből azt emelte ki, hogy az országgyűlés elnöke, ideiglenes államfő az ország építésében és Európához való közeledésében új szakasz kezdetének nevezte a Magyar Köztársaság kikiiáltásának ünnepélyes aktusát. A lengyel televízió már hétfőn délután népszerű rövid hiradóműsorában, a Tele-expressben helyszíni képes beszámolót sugárzott a Magyar Köztársaság kikiáltásáról. A televízió a hétfői lapokhoz hasonlóan emlékeztetett arra, hogy a magyarok nem véletlenül választották a köztársaság kikiáltásának napjául éppen október 23-át. Ezzel egyben tisztelegtek a népfelkelés emlékének, a Magyarország függetlenségéért akkor elesett emberek százainak. Az 1956-os budapesti harci események képeit is sugárzó lengyel televízió megemlítette, hogy a Magyar Szocialista Párt október 23-át a nemzeti megbékélés napjává nyilvánította. Az amerikai rádió- és tv-társaságok hétfőn egész napon át vezető helyen, részletes tudósításokban foglalkoztak a Magyar Köztársaság kikiáltásával. Helyszíni tudósításokat adtak a Kossuth Lajos téri ünnepségről. Az amerikai kommentárok egybehangzóan utaltak arra, hogy milyen váratlanul nagy és gyors lépéseket tett az ország az elmúlt hónapokban a demokrácia és a piacgazdaság felé, példát adva valamennyi kelet-európai országnak. A Magyar Köztársaság kikiáltása abból a politikából következik, amit Magyarország az utóbbi időben folytatott. Ennek értékelése kizárólag a magyar nép feladata - jelentette ki hétfőn az NDK külügyminisztériumának helyettes szóvivője magyar tudósítók kérdésére. Denis Ruh egyúttal hangoztatta, hogy a Német Demokratikus Köztársaság továbbra is érdekelt a Magyarországhoz fűződő kölcsönösen előnyös, jó kapcsolatokban. Azok fejlesztése érdekében az NDK a jövőben is minden tőle telhetőt meg fog tenni. Mélységes történelmi és politikai tartalma van a hétfőn az állam nevében végrehajtott változtatásnak - hansúlyozta a spanyol televízió tudósítója. Megállapítása szerint a magyarok a változtatással is egy korszakot zárnak le, ugyanúgy, mint nemrégiben tette azt nevével egy sokáig egyedül hatalmon volt párt. A ,,nép,, és a ,,munkás,, szavak elhagyása egy régi világ elhagyását is jelenti a gyors ütemű magyarországi reformok sorában. (folyt)
1989. október 23., hétfő 20:44
|
Vissza »
|
|
A köztársaság kikiáltása - tudósítói visszhangok - 3.
|
Este negyed hétkor a BBC televízió a Kossuth-térről adott helyszíni jelentésében számolt be arról, hogy a magyarok tízezrei gyülekeznek a nap legnagyobb szabású megemlékezésére ott, ahol 33 évvel ezelőtt a magyar felkelés megkezdődött. ,,Történelmi iróniának,, nevezte, hogy Szűrös Mátyás ügyvivő államfő az Országháznak ugyanarról az erkélyéről deklarálta a polgári demokrácia és a demokratikus szocializmus egyenlően elismert értékrendje alapján álló többpártrendszerű köztársaságot, ahonnan Nagy Imre hívta fel a tömegeket nyugalmuk megőrzésére. Ugyancsak a történelmi fordulat nagyságrendjének jellemzőjeként emelte ki a tudósító, hogy az október 23-át a szovjet uralom és a sztálinista önkény lerázására irányuló népfelkelés kezdeteként ünneplő tízezreket három évtizeden át szétverte volna az a katonaság, amely most először a hivatalos megemlékezés részvevőjeként csatlakozott a tömegekhez. Az Országház előtt tartott esti emléknagygyűlés képsorai alatt az ITN kereskedelmi televízióhálózat tudósítója azt mondta: ,,Most először a magyarok szabadon emlékezhetnek a forradalomra, amelyben a budapestiek felkelését a vörös hadsereg tankjai tiporták el. Ironikus, hogy az eszmékből, amelyekért az elbukott harcot vívták, napjainkban sokat átvettek azok a kommunista vezetők, akik az új Szocialista Pártot létrehozták. Úgy tűnik azonban, hogy a teljes demokráciához vezető zökkenőmentes átmenet még távolról sem tekinthető biztosítottnak.,, Október 23-a évfordulója alkalmából hétfő este koszorúzási ünnepséget rendeztek Párizsban, az Ismeretlen Katona Emlékművénél. Mint harminchárom éve minden évfordulón, a különböző magyar szervezetek a volt francia frontharcosok szövetségének képviselőivel együtt helyeztek el virágot az emlékművön. A ZDF nyugatnémet tévétársaság esti fő hiradója a délutáni tüntetésekről tudósítva felvételein a ,,Soha többet 1956-ot,, jelszavakat mutatta be. A tv szerint sok párt már most előválasztási harcot vívott, például a ,,Soha többet kommunizmust,, feliratokkal. A ZDF riportere megállapította: ,,Ma Magyarország teljesen hivatalosan szakított a kommunista állameszmével. Az ország lélegzetelállító iramban hajtotta végre a nyugati típusú demokráciára való áttérést. Sok függ azonban attól, hogy a nem politikus magyarok a tavaszi első szabad választásokon elfogadják-e a demokrácia kínálatát és a folytatódó reformok stabil kormányára adják-e szavazatukat. +++
1989. október 23., hétfő 22:03
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|