|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Magyar reform hatása Ausztriában
|
-------------------------------- München, 1989. október 14. (SZER, Magyar híradó) - Bécsi munkatársunk, Hanák Tibor a rendkívül élénkké vált osztrák-magyar politikai kapcsolatokat vizsgálva érdekes következtetésekre jutott. Például arra, hogy a magyarországi reformfolyamat Ausztriának is hasznos. - Az osztrák politikai életet közelről érintik a kelet-középeurópai és nevezetesen a magyar változások. Mock külügyminiszter épp most befejezett Helsinki-i tárgyalásaival kapcsolatban kijelentette: a kelete-európai reformfolyamatoknak nagy figyelmet szentel, hiszen ez módosítja a térség politikai konstellációját és Ausztriát is új feladatok elé állítja. Nyilvánvaló, hogy Magyarország az eddiginél nagyobb mértékben kezébe tudja venni sorsát, a szomszédi kapcsolatok kohéziója is megváltozik. Várható módon a nyugati kötődés szándéka a politikában is erőteljesebben nyilvánul majd meg és ennek megfelelően fokozódik az osztrákok érdeklődése is. Már most megfigyelhető, hogy az osztrák politikai pártok szinte versengenek a magyarországi kapcsolatok kiépítéséért. Az osztrák Néppárt meghívására csaknem hetente érkeznek küldöttségek, jobbára a Demokrata Fórum és a Független Kisgazdapárt köréből. Tartottak már tanfolyamot is magyar vendégeknek, sőt két fiatal politikusjelöltnek, hogy bevezessék őket a jól működő osztrák demokrácia sajátosságaiba és felkészítsék az ellenzék embereit a közelgő országos választásokra. Hasonló tevékenység figyelhető meg a Szocialista Párt berkeiben is. A jövő héten Grazban kezdődő kongresszusnak magyar vendégei is lesznek, és ezt az alkalmat használják fel az osztrák szocialisták, hogy a magyar szociáldemokratákkal eszmecserét kezdjenek. (folyt.)
1989. október 14., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|