|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZMP és az MSZMP-tagok sorsa
|
-------------------------------- London, 1989. október 13. (BBC, Panoráma) - Mi lesz a volt MSZMP-tagokkal? Meddig lehet belépni az új Magyar Szocialista Pártba? Mi lesz a sorsa a "Fehér Háznak", az MSZMP volt budapesti székházának, és mi történik a pártmunkásokkal? - Szakonyi Péter budapesti újságíró telefonjelentését közvetítjük: - Megerősíteni a tagságot, belépni a pártba - ezzel a címmel jelent meg ma a Népszabadság egyik cikke, amelyben a pártapparátus és a pártvezetés jövőjét taglalja a szerző. E téma nagyon élénken foglalkoztatja a volt párttagokat és a közvéleményt is. A Népszabadság-cikkben egyébként már részletes tervek és időhatárok találhatók arról, hogy a Magyar Szocialista Párt miként képzeli el a közeljövőjét. Ezek szerint a párttagság megerősítésének határideje ez év október 31. Ezután novemberben alakulnak meg a pártalapszervezetek, viszont a politikusoknak, a szakértőknek és az apparátus tagjainak már október 20-ig nyilatkozniuk kell arról, hogy a tagságukat megerősítik-e, vagy sem. Ezt követik majd a pártértekezletek, illetve a központi pártapparátus átszervezése, amely november 15-ig zajlik majd le. Az MSZMP volt helyettes szávivőjét, Kimmel Emilt kerestem meg, hogy részletekkel is szolgáljon a pártépítés közeljövőjéről. Amint Kimmel Emil elmondta, jelenleg még minden az átalakulás első fázisában van. Radikális átrendeződésről és a pártalkalmazottak, a pártapparátus radikális csökkenéséről van mindenesetre szó. Véleménye szerint az országban foglalkoztatott 3500 politikai munkatársból, melyből 250-en Budapesten dolgoztak, körülbelül a fele vagy a harmada marad csak meg, de amint azt Kimmel Emil kihangsúlyozta, először a kabátot kell elkészíteni, utána jöhet rá csak a gomb. Tehát először a Magyar Szocialista Pártnak kell megatalálnia a működési területét, majd aztán kell kialakulnia az apparátusnak. (folyt.)
1989. október 13., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Az MSZMP sorsa - 1. folyt.
|
Kérdésemre azt is elmondta, hogy a "Fehér Háznak" ismert MSZMP-székház is valószínűleg túlméretezettnek tűnik majd az apparátushoz, így ennek hasznosításáról is gondoskodni kell. Valószínűnek látszik, hogy nem külső hasznosításról lesz szó, tehát nem külső cégeknek fogják bérbe adni, hanem a párt különböző szervezetei, kerületi pártszervezetek költöznek majd be a Jászai Mari téri házba. Erősen foglalkoztatja a közvéleményt a párttagok vezetőinek jövője is. Amint azt a híradásokból megtudtuk, a három titkár - Iványi Pál, Barabás János és Fejti György - már felmondási idejüket töltik, ami esetükben, mivel vezető állású politikusokról van szó, hat hónap. Terveikről még nem sokat tudni, de valószínűnek látszik az, hogy a gazdaságpolitikáért felelős titkár, Iványi Pál egykori szakmájához közel, vagyis a gépészmérnöki szakmához közelálló területen helyezkedik majd el. Barabás Jánosról, aki korábban a külpolitikával kapcsolatos osztály vezetője volt, azt beszélik, hogy nagyköveti poszt várományosa. A Külügyminisztériumban nem erősítették meg, de nem is cáfolták a hírt. Annyi bizonyosnak látszik, hogy a moszkvai és a Tel Aviv-i nagyköveti poszt is egyaránt betöltésre vár. Az elmúlt hónapok gyakorlatával megegyezően azonban az ilyen poszt betöltéséhez az Országgyűlés külügyi bizottságának egyetértése is szükséges. Ennek vezetője egyébként jelenleg Berecz János. +++
1989. október 13., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|