|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Otto von Habsburg: az idén nem jelöltetem magam
|
Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1989. október 12. csütörtök (MTI-tud) - Otto von Habsburg, az Europai Parlament képviselője, az utolsó magyar király legidősebb fia eldöntötte, hogy ebben az évben nem jelölteti magát köztársasági elnöknek Magyarországon. Habsburg Ottó müncheni irodája ebből az alkalomból az MTI bonni irodájának rendelkezésére bocsátotta azt a levelet, amelyben az európai kepviselő elhatározásáról tájékoztatta az őt az utóbbi hetekben köztársasági elnökjelöltnek javasoló Kisgazdapártot.
A levél szövege így hangzik: ,,Szívből jövő köszönetemet nyilvánítom a Kisgazdapártnak és másoknak is azért, amiért felkértek arra, hogy pályázzak a köztársasági elnök tisztségére. Egyben szolidaritásomról biztosítom őket. Felszólításukat komolyan meghánytam-vetettem szabadság- és demokráciaeszményeim, az az egységes és szabad Európa részévé váló szuverén Magyarországról alkotott elképzeléseim fényében. Az alábbi megfontolásokból döntöttem úgy, hogy jelenleg eltekintek egy ilyen jelöltségtől. Nézetem szerint az elnöknek még ebben az évben való elsietett megválasztása fölöttébb problematikus - négy évtizedes totalitárius elnyomatás után és elegendő előkészülét nélkül. A helyes út az lenne, ha először is életbe léptetnék a nép által elfogadott, a szabadságot és jogállamiságot szavatoló alkotmányt, és végül is teljesen szabadon döntenének az eljövendő államfőről. Másodszor azért tekintek el a még az idén való jelöltségtől, mivel jelenleg az Európai Közösségben személyesen sokat tehetek azért, hogy Magyarország visszatérhessen a szabad népek közösségébe. E pillanatban az Európai Parlament elhagyása hátrányos lenne az Európai Közösségtől elválasztott közép- és kelet-európai népek - nem utolsósorban Magyarország - ügye szempontjából. A jövőben is támogatni fogom a szabadság erőit és a magyar népet, és közben az Európai Parlamentben folytatom munkámat, hogy a szabad Magyarország lehetőleg mielőbb egyenjogú társa lehessen az egységes és szabad Európának.,, Habsburg Ottó müncheni irodája megjegyezte, hogy a levelet a Kisgazdapárthoz az október 13-ikán összeülő pártkongresszus kapcsán intézték.+++
1989. október 12., csütörtök 16:49
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|