|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Október 20-22. között nemzetiségek találkozója Sopronban
|
1989. október 12., csütörtök - A szomszédos országok nemzetiségeinek 14. találkozóját október 20-22. között rendezik meg Sopronban - jelentették be a Hazafias Népfront Sopron Városi Bizottságán csütörtökön megtartott sajtótájékoztatójukon a rendezők: a Győr-Sopron és Vas megyei német és horvát nemzetiségi szervezetek. A háromnapos eszmecserére 120 vendéget várnak Ausztriából, Jugoszláviából, Olaszországból, Svájcból és az észak-dunántúli régióból. Az ezekben az országokban és hazánkban tevékenykedő nemzetiségi mozgalmak képviselői az emberi jogok és a nemzeti kisebbségek védelméről, kapcsolatrendszeréről cserélnek véleményt az Ikva-parti városban. A terv szerint a nyitónapon a magyarországi nemzetiségi politika, a jogállamiság és az emberi jogok összefüggéseiről Pozsgay Imre államminiszter tart előadást. A konferencia másnapján a résztvevő nemzetiségi képviselők adnak számot tapasztalataikról e tárgykörben. A találkozó október 22-én nemzetiségi együttesek kulturális műsoraival zárul.
A sajtótájékoztatón elmondták: a szomszédos országokban élő nemzeti kisebbségek együttműködésre irányuló kapcsolatépítést a karintiai szlovének indították el. Kezdeményezésük nyomán megalakult a szomszédos országok nemzetiségeinek munkaközössége. Ennek felkerésére vállalta hazánk a találkozó megrendezését, ezúttal immár másodszor. Ugyanis az 1976 óta rendszeresen, de mindig más helyszínen megtartott találkozók egyikének az 1980-as évek elején Kőszeg adott otthont. (MTI)
1989. október 12., csütörtök 17:29
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|