|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZMP kongresszusi küldöttek regionális tanácskozása Szekszárdon (1. rész)
|
1989. szeptember 23., szombat - Az MSZMP hajdani monolitikus egységének nyoma sem mutatkozott a kongresszusi küldöttek szombati szekszárdi regionális tanácskozásán. A résztvevő öt megye - Baranya, Fejér, Somogy, Tolna és Zala - mintegy 120 delegátusa nem alkotott közös platformot, sok részletkérdésben heves viták is tarkították a csaknem tíz órás eszmecserét, a párt gyökeres megújításának alapvető elvi és szervezeti kérdéseiben azonban a döntő többség azonos, vagy egymáshoz közeli nézeteket hangoztatott.
Az előkongresszusnak is szánt tanácskozáson részt vett Pozsgay Imre, az MSZMP Elnökségének tagja, Vastagh Pál, a Politikai Intéző Bizottság tagja, a Csongrád megyei pártbizottság első titkára és délután bekapcsolódott az eszmecserébe Kovács Jenő, a Politikai Intéző Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára is. Rövid ügyrendi vita után a tanácskozás résztvevői úgy határoztak, hogy nem az eredetileg tervezett szekcióüléseken, hanem teljes körben vitatják meg a programnyilat tervezetének és a párt leendő alapszabályának sarkalatos pontjait. Mindenekelőtt azonban meghallgatták Pozsgay Imre beszámolóját a politikai egyeztető tárgyalások tapasztalatairól és a programnyilatkozat tervezetéről. Az előbbi témakörről szólva Pozsgay Imre kijelentette, hogy a záróülésen az ország szempontjából a lehető legkedvezőbb megoldás született. A közösen elfogadott sarkalatos törvények a parlamenti jóváhagyás után kellő biztosítékokat nyújtanak a békés átmenethez. A soron következő kongresszus pedig megteremtheti azokat az alapfeltételeket, hogy a jövőben az MSZMP vagy annak utódja ne defenzív módon, hanem konstruktív polémiával vehessen részt a politika formálásában. (folyt.köv.)
1989. szeptember 23., szombat 22:55
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Az MSZMP kongresszusi küldöttek regionális tanácskozása Szekszárdon (2. rész)
|
Alapvető kérdés, hogy miféle egységet kíván tagjai sorában a párt - mondta Pozsgay Imre -, mert a régi tekintélyelven már nem biztosítható a közös fellépés, az együttes cselekvés. Az állásfoglalásra késztető kérdések sorában említette Pozsgay Imre a modell- vagy rendszerváltás ügyét, a marxizmushoz való viszonyt és a névváltoztatást. A jövőbeni cselekvőképesség a bénultság feloldása elkerülhetetlenné teszi annak kimondását, hogy a párt tagsága nem felelős a nevében, de nélküle elkövetett hibákért és bűnökért. Ezzel együtt a politikai elszámolás, de nem a leszámolás szándékával meg kell jelölni a felelősök körét. Be kell mutatni, hogy a társadalom nem egy pártmozgalommal, hanem egy közhatalommal volt kapcsolatban, amely felelősségét leplezve a párt mögé rejtette cselekedeteit. A vita során többen kifejtették véleményüket a modell- vagy rendszerváltás kérdéseiről. Az álláspontok között lényegi különbségek alig mutatkoztak, inkább e fogalmak értelmezéséről és várható fogadtatásáról elmélkedtek. Élénkebb és lényegbevágóbb vita alakult ki azután, hogy az Összefogás az MSZMP Megújításáért Mozgalom egyik jelenlévő szóvivője azt indítványozta, hogy a kongresszus ne tárgyalja meg a Történelmi utunk című dokumentumot. Érvei szerint a múltban vájkálás tovább erősítheti a párttagság bűntudatát, és a negatív megállapítások a társadalom biztalmát is gyengítik a párt iránt. A jelenlévők döntő többsége elutasította ezt az álláspontot. Az alapszabály-tervezet vitaindítóját Kovács Jenő, az MSZMP KB-titkára tartotta. Leszögezte, hogy a kongresszusnak szigorúan a többségi elv alapján kell döntenie az új szervezeti és működési rend ügyében. (folyt.köv.)
1989. szeptember 23., szombat 22:57
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Az MSZMP kongresszusi küldöttek regionális tanácskozása Szekszárdon (3. rész)
|
Alapkérdésnek minősítette annak pontos rögzítését, hogy kit vár a soraiba és kinek az érdekében kíván tevékenykedni a párt. Olyan helyzetet kell teremteni, hogy a természetes életközösségekben szabadon szerveződő alapszervezetek maguk hozhassák létre képviseleti testületeiket. A vitában felszólalók többsége a párt új tisztségviselőinek és az országos testületek tagjainak választási módjáról fejtette ki véleményét. A többség olyan választási rendet kíván, amely kizárja, hogy a vezető testületekben ellentétes politikai alapállású emberek kerüljenek. Javaslatok hangzottak el arról is, miként lehetne bővíteni a jelöltként számba vehetők körét is, hogyan lehetne új, kevéssé ismert politikusokkal felfrissíteni az országos vezetést. (MTI)
1989. szeptember 23., szombat 22:58
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|