|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Pest megyei pártértekezlet Gödöllőn (1. rész)
|
1989. szeptember 23., szombat - Szombaton tartotta megyei pártértekezletét az MSZMP Pest megyei szervezete Gödöllőn az Agrártudományi Egyetemen. Az egésznapos rendezvényen megjelent Nyers Rezső, az MSZMP elnöke.
Hámori Csaba, a Politikai Intéző Bizottság tagja, a megyei pártbizottság első titkára bevezető előadásában a többi között elmondta: miközben az ellenzéki politikai tömörülések aktivistái mindinkább ráébrednek a közös fellépés fontosságára, riasztó mértéket ölt az MSZMP akcióképtelensége, az ideológiai politikai széthúzás, az elmúlt négy évtized hibás döntéseinek nyomasztó súlya miatti bénító önvád. A közelgő kongresszus történelmi hivatása, hogy döntéseivel a társadalom előtt ismét hitelképessé tegye a szocialista, kommunista mozgalmat. Az elkezedőtt politikai harc és együttműküdés nemcsupán szemléletváltást, hanem politikai generációváltást is igényel. Olyan párttagokra számíthatunk - hangsúlyozta Hámori Csaba -, akik emberileg hitelesek, szakmai tekintéllyel és politikai ismeretekkel egyaránt rendelkeznek, és akik nyíltan vállalják is véleményüket a politikai küzdelmekben. A felszólalók között a Pest megyei reformplatform képviselői többi között javasolták az MSZMP Magyar Szocialista Pártra változtassa nevét. Többen ifjúsági platform életrehívását szorgalmazták, amely felvállalná e mindinkább hátrányba kerülő réteg érdekeinek képviseletét. Mások a sokakat irritáló kiemelt nyugdíjintézmény eltörlését javasolták, mondván, jobbára olyanok kapják ezt a juttatást, akik egy átmeneti jólét után az ország válságba sodródását idézték elő. (folyt.köv.)
1989. szeptember 23., szombat 15:07
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|