|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
NSZK: hiteltárgyalások - Magyarország, Szovjetunió
|
Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1989. szeptember 12. kedd (MTI-tud) - Befejező szakaszukba léptek azok a tárgyalások, amelyek eredményeként a bajor és a baden-württembergi tartományi kormány állami garanciával szavatolna egy Magyarországnak nyújtandó nyugatnémet bankhitelt. Ezt kedd délután Hartmund Hölzer igazgató, a Bayerische Landesbank nevű müncheni pénzintézet sajtófőnöke erősítette meg az MTI bonni tudósítójának.
A szóban forgó 500 millió márkás hitelt a Bayerische Landesbank és a Landesbank Stuttgart adná fele-fele arányban. Hölzer közlése szerint ez a két bank vezeti - tartományaiban - a hitelnyújtást szervező bankkonzorciumot. A müncheni és a stuttgarti kormány a tervek szerint a teljes hitelösszeg ötven százalékát kívánja államilag szavatolni. A hitelszerződés aláírására való elkészítéséig még a müncheni és a stuttgarti kormánynak hozzá kell járulnia az ötvenszázalékos szavatoláshoz. - Úgy vélem, hogy a kilátások kedvezők - mondta Hölzer. Max Streibl, bajor miniszterelnök a nyugatnémet TV-ben kedden késő este megállapította, hogy lényegében már számolni lehet a hitelszavatosság megadásával. Theo Waigel szövetségi pénzügyminiszter, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke kedden - más nyugatnémet hivatalos tényezőkhöz hasonlóan - ismét nyomatékosította, hogy a Magyarországnak szánt pénzügyi támogatás nem valamiféle ellenszolgáltatás az NDK-állampolgárok Magyarországról történő kiutazásának engedélyezéséért. Magyarországgal már korábban is voltak ilyen jellegű pénzügyi kapcsolatok - mondotta Waigel. Sajtójelentések szerint már egy éve folynak a hitellel kapcsolatos előkészítő tárgyalások. A nyugatnémet Commerzbank részvénytársaság - egy konzorcium vezetőjeként - a Szovjetunió külgazdasági bankjának nyújt szintén 500 millió márkás hitelt, szovjet kötvénykibocsátás formájában. Ezt a nyugatnémet bank kedden Majna-Frankfurtban jelentette be. Ez lesz a harmadik eset, hogy a szovjet fél jelentkezik a nyugatnémet pénzpiacon.+++
1989. szeptember 12., kedd 19:23
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|