|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
A magyar kormány döntése a hazánkban tartózkodó NDK- állampolgárok kiutazásának lehetővé tételéről
|
1989. szeptember 10., vasárnap - A Magyar Népköztársaság kormánya az elmúlt hetekben folyamatosan foglalkozott a Magyarországon tartózkodó és a Német Szövetségi Köztársaságba áttelepülni kívánó NDK-állampolgárok helyzetével. Több alkalommal is tárgyalásokat folytatott a Német Szövetségi Köztársaság illetékeseivel, hangsúlyozta, hogy a megoldást a két német államtól reméli. Az NDK és az NSZK közötti megbeszélések azonban nem jártak eredménnyel. Időközben Magyarországon folyamatosan növekedett a hazatérést megtagadó, s az NSZK-ba távozni kívánó NDK-állampolgárok száma. Aggasztó helyzet alakult ki a magyar-osztrák határon is, megszaporodtak az illegális határátlépések, s az ezzel kapcsolatos erőszakos cselekmények.
A kialakult helyzetért a Magyar Népköztársaságot semmiféle felelősség nem terheli, a probléma okainak minősítése nem a magyar kormány feladata. Az áttelepülni kívánók ügyének kezelésében a Magyar Népköztársaság kormányát mindvégig az általánosan elfogadott nemzetközi és a saját politikájában érvényesülő emberi jogi elvek, humanitárius szempontok vezérelték. A tarthatatlanná vált helyzetben a kormány úgy döntött, hogy ideiglenes jelleggel felfüggesztve az 1969-ben kötött magyar-NDK kormányközi megállapodás vonatkozó pontjainak hatályát, lehetővé teszi a Magyarországon tartózkodó és hazatérni nem kívánó NDK-állampolgárok számára a távozást minden olyan országba, amely őket kész átengedni vagy befogadni. Az intézkedés 1989. szeptember 11-én, hétfőn 0.00 órakor lép életbe. x x x Horváth István belügyminiszter utasította a rendőrség és a határőrség szerveit, hogy azok a hazánkban tartózkodó NDK-beli állampolgárok, akik harmadik országba kívánnak tőlünk távozni - további intézkedésig - NDK-s okmányaikkal elhagyhassák Magyarországot. A határőrizeti szervek valamennyi határátkelőhelyen és forgalomellenőrző ponton biztosítják számukra az országból történő kilépést. (MTI)
1989. szeptember 10., vasárnap 18:59
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|