|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Bush nyilatkozata Magyarországról és a berlini falról (1.rész)
|
Köves Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
London, 1989. szeptember 9. szombat (MTI-tud) - ,,Hiszek abban, hogy a berlini fal még az én időmben leomlik,, - jelentette ki magyarországi látogatásának élményét felidézve George Bush elnök a brit ITN kereskedelmi televízió-hálózatnak adott nyilatkozatában. Az ITN pénteken késő este sugározta az egy órás beszélgetést, amelyet főmunkatársa, David Frost folytatott az amerikai államfővel és felségével vidéki családi otthonukban.
George Bush hét hónapos elnökségének első tv-interjújában így indokolta a berlini fal ,,beláthatóan közeli,, eltűnéséhez fűzött reményeit: - Amikor Németh Miklós úr átnyújtotta nekem a Magyarország és Ausztria között húzott szögesdrót kerítés egy darabját a magyar zászlóval diszített emlékplaketten, könnyekig megindultam. Alig tudtam urrá lenni érzéseimen a lebontott szögesdrótkerítés jelképére tekintve. Felötlött bennem 1956...ez nagyon-nagyon megindító volt. Igen, hiszem, hogy a berlini fal is le fog omlani. Arra a kérdésre, vajon az Egyesült Államok most már szövetségesének tekinti-e Lengyelországot, miután nem-kommunista kormánya lett, az elnök azt válaszolta: - Várnuk kell még, hogy kiderüljön, hova fejlődik Lengyelország. Nekünk, és általában a Nyugatnak, minden tőlünk telhető módon segítenünk kell, hogy megvalósíthassák ígéretüket. Ami az élelmiszersegélyt illeti, a lehető legyorsabban kell cselekednünk. Ámde egy ,,pénz-légihíd,, létesítése nem a megfelelő válasz. Ezt a lengyel hatóságok is tudják: tudatában van ennek Lech Walesa és Wojciech Jaruzelski úr, s úgy gondolom, az új miniszterelnök is. Bátorítanunk és segítenünk kell őket a szükséges reformok megvalósításában, nehogy a pénz eltűnjön valamiféle irdatlan mocsárban. Szeretném, persze, ha módunk lenne több pénzsegélyt is adni. Javasoltunk egy jelentős csomagtervet, ámde ugyanakkor világossá tettük a lengyel vezetők előtt: nem áll rendelkezésünkre feneketlen pénzes gödör, hiszen magunk is hatalmas deficittel küszködünk. (folyt.)
1989. szeptember 9., szombat 15:05
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Bush nyilatkozata Magyarországról és a berlini falról (2.rész)
|
A hidegháború fogalmára, Mihail Gorbacsov siker-esélyeire és a szovjet-amerikai kapcsolatok alkulására vonatkozó kérdésekre válaszolva George Bush kifejtette: - A peresztrojka mély benyomást tett rám. Én nem használom a hidegháború kifejezést, és remélem, hogy sohasem térünk vissza azokhoz a (hidegháborús) napokhoz. Az én állaspontom, kormányom és a kongresszus hatalmas többségének az álláspontja az, hogy a peresztrojka sikerét akarjuk, és azt kívánjuk, hogy a glasznoszty folytatódjék. Ismételten ilyen értelmű jelzéseket küldtem Mihail Gorbacsovnak - tudom, hogy ő ezt megérti. Nem az kérdés, hogy én bízom-e benne vagy sem. Hiszen külpolitikánkat nem építhetjük egyetlen emberre alapozva. Ő sem alapozza a Szovjetunio külpolitikáját arra, hogy milyen embernek látja az Egyesült Államok elnökét. Tény azonban, hogy nyílt és reformszellemű embernek tartom (Mihail Gorbacsovot). Azt gondolom, hogy roppant erőfeszítéseket tesz. Mindeddig arra törekedett, hogy kötelezettségvállalásainak eleget tegyen. Nincs okom kételkedni szavaiban. - Bízik-e abban, hogy Mihail Gorbacsov öt-hat éves távlatban is a helyén marad és diadalmaskodni fog? - tette fel a kérdést David Frost. - Túlságosan korai volna megjósolni, hogy miként festenek a Szovjetunió belső állapotai öt év múlva. Reménykedem és szeretném látni, hogy a haladás folytatódik. A Szovjetunióban azonban hatalmas gazdasági problémákkal néznek szembe - válaszolta az amerikai elnök. - Egy szóval: nem hiszem, hogy bármilyen fokú bizonyossággal megjósolhatnánk: öt év multán így vagy úgy fog kinézni a politikai bizottság, ilyen vagy olyan lesz a központi bizottság filozófiai alapaállása. Bár én is látok ilyen értelmű újságcikkeket, nincs okom azt hinni, hogy Mihail Gorbacsovot eltávolítanák hivatalából. Erre vonatkozóan nincs semmiféle bizonyíték vagy érdemi helyzetmegítélés. (folyt.)
1989. szeptember 9., szombat 15:18
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Bush nyilatkozata Magyarországról és a berlini falról (3.rész)
|
Arra a kérdésre, hogy melyik országot tekinti az Egyesült Államok legfontosabb európai szövetségesének, George Bush kiemelte ugyan a különleges angol-amerikai kapcsolatok továbbélő hagyományát, de - az NSZK, Franciaország és Olaszország fontos szövetségesi szerepét is megemlítve - nem volt hajlandó rangsorolni az Egyesült Államok európai barátai között.+++
1989. szeptember 9., szombat 15:19
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|