|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Ejtőernyős bravur szolnokon
|
1989 szeptember 3. vasárnap - Alighanem a rekordok könyvébe kivánkozó esemény szemtanui lehettek azok, akik részt vettek a Szocialista Ifjusági Szervezetek Szövetsége kétnapos családi hétvégéjén, illetve a bányásznapi majálison Szolnokon. Az eseményt légibemutató is tarkitotta, az MHSZ repülősei, sárkányrepülői, ejtőernyősei tartottak parádét, sétarepülés is volt a város felett, és hőlégballon is megjelent az égbolton. Ami a szenzációt jelenti, ejtőernyős ugrást hajtott végre a bátrak sportjának hajdani nagy egyénisége, a Kilián György Repülő Müszaki Főiskola volt tisztje, a 73 éves Magyar Miklós. Nyolcszáz méter magasan repülő kétfedeles gépből ugrott ki és ért szerencsésen földet. Az idős, ma is jó egészségnek örvendő nyugdijas tiszt, aki egyébként még mindig oktat, hivatalosan tizezernél több ugrást hajtott végre pályafutása során, de valójában ennél lényegesen többet. Amint elmondta, tizenhat évi szünet után határozott ugy, hogy ismét megpróbálkozik az ugrásokkal, mivel kondicióját állandóan erősiti, szinten tartja. Teljesitménye annál is inkább értékes, mert a hatvanas évek elején, amikor Szolnokon az ezredik jubileumi ugrását hajtotta végre, az erős szeles időben nagy sebességgel érkezett a földre, és sulyos gerincsérülést szenvedett, hosszu ideig feküdt gipszágyban, illetve hordott a rögzitő gipszmellényt. Az orvosok ekkor végleg eltanácsolták a bátrak sportjától. Az erős fizikumu sportember azonban nem adta fel, amikor ugy érezte, hogy meggyógyult, titokban ugyan, de ismét megkezdte az ugrást, s azóta is vállalkozik egy-egy bemutatóra. A veterán ejtőernyőst a résztvevők nagy ovációval köszöntötték sikeres ugrása után.+++
1989. szeptember 3., vasárnap 14:19
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|