|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
- Német menekülők - 4. folyt.
|
- Másrészt el kell mondanom, hogy az NDK-polgárokat pozitívan fogadták be Magyarországon, egyet sem diszkriminálnak közülünk. Az a benyomásom, hogy az előző évben rosszabbul bántak az NDK- polgárokkal, mint a szövetségi polgárokkal. Ebben az évben ez nem volt így. A Máltai Segélyszolgálat táborában eltöltött napok során is a magyarok különféle módon bizonyították szolidaritásukat. Egy család például egy zsák paprikát hozott, és jó néhány zsacskó paradicsomot, amit aztán szét is osztott a táborban. Feltűnő volt, hogy a magyarok tapsoltak, amikor autókonvojunk Szentgotthárdnál elhaladt. Szándékunk egyértelműen felismerhető volt. - Következő beszélgetőpartnerem szavai azt tanúsítják, hogy nem mindegyik kiutazni vágyó NDK-lakos kísérelte volna meg többször is a tiltott határátlépést. - A gondolattal már odahaza is játszottam, véglegesen azonban szombaton döntöttem. Azon a napon, amikor Sopronba utaztunk az ünnepségre. Ez volt az első menekülési kísérletem. Ha sikertelen lett volna, akkor ez lett volna az első és utolsó. Hazautaztam volna. Még egyszer nem kíséreltem volna meg. Elegendő időt hagytam magamnak. Vasárnap már otthon is lehettem volna, és hétfőn már el is tudtam volna menni dolgozni. - Utolsó beszélgetőpartnerem egy 37 éves férfi volt. Megkérdeztem: egyedül jött? - Nem. A fiam is velem van. A konzulátuson mondták nekem, illetve feltették a kérdést: miért nem adtam be kiutazási kérvényt? Egyszerűen azt válaszoltam: azért nem adtam be, mert akkor rögtön elveszítettem volna szülői felügyeleti jogomat a fiam felett. (folyt.)
1989. augusztus 25., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|