|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Tudósok a Parlamentben - Németh Miklós
|
1989. augusztus 22., kedd - Kedden este Németh Miklós miniszterelnök fogadást adott a Parlamentben a Magyarok szerepe a világ természettudományos és műszaki haladásában elnevezésű tudományos találkozón jelenlévők számára. A fogadáson a konferencia résztvevői kívül megjelentek a magyar tudományos élet vezető képviselői is.
Németh Miklós üdvözlő beszédében kiemelte, hogy e konferencia nagymértékben hozzájárul a hazai és a külföldön élő magyar természettudományos és műszaki szakemberek kapcsolatainak fejlesztéséshez. Éppen ezért az eszmecserének politikai, tudománypolitikai, társadalmi és gazdasági funkciója egyaránt van. Ugyanis az, hogy a határainkon kívül élő magyar tudósok megismerhetik a mai Magyarország valóságát, hozzájárul ahhoz, hogy hazánk jelenlegi helyzetét jobban megismerjék, és eligazodhassanak a mai magyar valóság bonyolult viszonyai között. Természetesen - mondta a kormányfő - az sem elhanyagolható tény, - s ez főként tudománypolitikailag jelentős -, hogy a magyar és a határainkon kívül élő magyar származású szakemberek megismerhetik egymás kutatási eredményeit, kicserélhetik véleményüket szakmájuk különféle kérdéseiről, s emberi kapcsolatokat is teremthetnek, illetve elmélyíthetnek egymással. A mostani találkozó feltehetően gazdasági haszonnal is jár majd, hiszen több szem többet lát, s azok a külföldi tudósok, akik országhatárainkon kívül élnek, de szívükben és lelkükben mindvégig megmaradtak magyarnak, igen sokat segíthetnek, főként azzal, hogy tudásukat megosztják az itthon maradottakkal. Németh Miklós üdvözlő beszédére Pungor Ernő akadémikus, a konferencia elnöke, valamint a külföldön élő magyarok nevében Hamvas József Kanadában élő magyar tudós válaszolt. (MTI)
1989. augusztus 22., kedd 21:45
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|