|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
A magyar-NSZK tárgyalásokról - kommentár
|
München, 1989. augusztus 14. (SZER, Világhíradó) - Villámlátogatásra érkezett Budapestre Jürgen Sudhoff nyugatnémet külügyi államtitkár, hogy a keletnémet menekültekről tárgyaljon Horn Gyula külügyminiszterrel. Bár konkrét megállapodás nem szivárgott ki, mégis úgy tűnik, a magyar diplomácia előnyt meríthet abból a körülményből, hogy a nyugatnémet politikusok nem tekintenék egyértelmű megoldásnak, ha a keletnémet állampolgárok Magyarországon keresztül özönlenének az NSZK-ba. De van a kétségtelenül kényes ügynek más tanulsága is. - Szőcs Géza, budapesti tudósitónk ezzel foglalkozik: - Mikor először röppentek fel a komolyabb hírek arról, hogy Magyarország csatlakozna a genfi menekültügyi konvencióhoz, az egyik legelső kérdés, amely laikosokban fölmerült, így szólt: és vajon mi történik majd azokkal a keletnémetekkel, akik az így megnyíló lehetőségeket remélik majd kihasználni arra, hogy eljussanak a Szövetségi Köztársaságba? Abban lévén ugyanis a keletnémetek különleges helyzete, az, hogy zöld út vórja őket, s ennek az útnak mindjárt az elején egy nyugatnémet útlevél is. Lehetetlen volt nem számolni ezzel a valószínűséggel, azzal, hogy a keletnémetek tömegével fognak megindulni. A kérdés nem is annyira ez volt tehát, hanem sokkal inkább az: vajon milyen megoldást fognak kieszelni erre föl a kormányhivatalokban, a minisztériumokban és kancellári dolgozószobákban, a nagykövetségeken és a konzulátusokon? Vajon mi az a mesteri lelemény, amellyel a külpolitikusok, határőrparancsnokok, diplomaták, szóval a hasonló helyzetek professzionistái majd elejét veszik a fenyegető kritikus feszültségeknek és incidenseknek? Mert hát az lehetetlen, hogy valami furfangos, frappáns, minden felet kielégítő megoldást ne találtak volna jó előre ezek a tapasztalt, rutinos politikai profik. (folyt.)
1989. augusztus 14., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|