|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
George Bush életrajza (1. rész)
|
1989. július 10., hétfő - Az Amerikai Egyesült Államok 41. elnöke, George Herbert Walker Bush, 1989. január 20-án tette le a hivatali esküt.
G. Bush 1924. június 12-én született a Massachusetts állambeli Miltonban. 1942 júniusában végzett a Phillips (Repülő) Akadémián (Andover, Massachusetts) és 18. születésnapján bevonult az Egyesült Államok haditengerészetének tartalék erőihez, másodosztályú tengerészként. G. Bush, aki még tizennyolc évesen sikerrel tette le a pilótavizsgát és megkapta tiszti kinevezését, akkor az Egyesült Államok haditengerészetének legfiatalabb pilótája volt. 1942 augusztusától 1945 szeptemberéig aktív állományban szolgált. A San Jacinto repülőgép-anyahajóról induló torpedóbombázó bevetéseken vett részt a Csendes-óceáni hadszíntéren. A repülési érdemkereszt és három más repülős kitüntetés birtokosa. A háború végeztével a Yale Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol kiváló eredménnyel 1948-ban közgazdaságtani diplomát szerzett (a Phi Béta Kappa klub tagjaként). Az egyetemi baseball-csapat kapitánya volt. Az egyetem elvégzése után G. Bush Texasba költözött és 1948-50 között a Dresser Industries vállalatnál dolgozott gyakornokként, majd nyugat-texasi és kaliforniai beszerző ügynökként. 1951-ben társalapítója a Bush-Overby kőolajipari kisvállalatnak. 1953-ban társalapítóként létrehozta a Zapata Petroleum Corporationt, egy évvel később pedig már egy harmadik cég, a Zapata Off-Shore Company alapítója és elnöke. A szárnyait bontogató cég úttörő szerepet vállalt a kontinentális talapzaton működő kőolajfúró-berendezések kísérleti gyártásában. 1966-ban Texas 7. körzetében beválasztották az Egyesült Államok képviselőházába. G. Busht, azon kevés képviselők egyikét, akit újoncként beválasztottak a költségvetési eljárási kérdésekkel foglalkozó bizottságba, két év múlva ellenjelölt nélkül újra megválasztották képviselőnek. 1971-től 1973-ig az Egyesült Államok ENSZ-nagyköveteként, majd 1973 januárjától 1974 szeptemberéig a Republikánus Párt Országos Bizottságának elnökeként szolgált. 1974 októberében Pekingbe utazott, ahol több mint egy évet szolgált az Egyesült Államok Összekötő Hivatalának vezetőjeként. (folyt. köv.)
1989. július 10., hétfő 14:11
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|