 |
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
 |
- Elhunyt Kádár János - 2. folyt.
|
A másik ilyen pillanat 1956-ban, amikor élére állt az általa
korábban dicsért forradalom eltiprásának. Nem kényszerítették rá. Ha
nemet mond, legfeljebb félreállítják. De Kádár igent mondott, és
ebben szerepe volt egyrészt annak, hogy Kádárnak, mint a kommunista
funkcionáriusoknak általában, nem volt tisztességes foglalkozása,
így létkérdés volt neki a mindenkori hatalomhoz csatlakozni.
Másrészt azonban annak is - hogy szemben az elterjesztett
hiedelemmel - mindig szerette és kegyetlenül gyakorolta is a
hatalmat. Nem lehet véletlen, hogy mindjárt első fontosabb beosztása
1945 után erőszakszervezettel hozta kapcsolatba, Budapest
rendőrfőkapitány-helyettese volt.
A kommunista párt legszörnyűbb terrorja éveiben 1948 és 1950
között - amikor a Mindszenty- vagy a Rajk-per csak a jéghegy csúcsát
jelentette - Kádár János volt a belügyminiszter. 1956 után ő vezette
nemzetünk történetének legvéresebb megtorló hadjáratát. Ehhez képest
a parasztság bekényszerítése később a tsz-ekbe már szinte ártatlan
kádári tettnek tekinthető.
Amikor úgy gondolta, hogy az biztosítja számára a hatalomban
maradást, nemcsak számára ismeretlenek százait gyilkoltatta meg,
hanem közvetlen elvtársait is, vagy legalábbis részt vett azok
halálos ítéletének előkészítésében. Nagy Imrééket nem lehetett volna
Kádár beleegyezése nélkül kivégezni és egyre biztosabbra vehető,
hogy ő volt az, aki jobb meggyőződése ellenére rábeszélte Rajkot:
vallja be a rágalmakat nem fogják halálra ítélni.
Szerénynek nevezték Kádár János propagandistái és így beszélt
róla az ország. Igaz, hiányzott belőle Rákosi vagy Tito hivalkodó
személyi kultusza, de azt az embert, aki uralkodása utolsó két
évtizedében nem tűrt meg más véleményt a magáé mellett, aki hallani
sem akart arról, hogy felépítsenek mellette egy utódot, nem
feltétlenül ez a jelző illeti. (folyt.)
1989. július 6., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|