|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Pártok, egyesületek vezetői az MTI-ben - Pozsgay Imre a tájékoztatásról (2. rész)
|
Kedvezően nyilatkoztak az MTI kezdeményezéséről, de hozzátették, hogy az új szolgáltatásokat csak akkor tudják igénybe venni, ha ennek pénzügyi fedezetét - az új pártok, szervezetek infrastruktúrájáról szóló tárgyalások eredményeként - a kormányzat biztosítja. Többen értékelték az MTI szerkesztéspolitikájában és gyakorlatában az utóbbi hónapokban bekövetkezett pozitiv irányú változásokat, de elhangzott, hogy a hírközlés monopóliumát egyelőre még csak a hírközlés hegemóniája kezdi felváltani. A résztvevők igényelték, hogy a Magyar Távirati Iroda hírszolgálata teljes mértékben pártatlan, részrehajlás nélküli és hiteles legyen, mert egyetlen hírügynökségként csak így tehet eleget a vele szemben támasztott társadalmi követelényeknek, ami fontos szempont annak eldöntéséhez, indokolt-e az országban párhuzamos hírügynökséget kiépíteni. A felszólalók számos véleményt, bírálatot, javaslatot is megfogalmaztak az MTI, az Országos Sajtószolgálat munkáját illetően. A vitában szóba került, hogy az MTI jelenlegi kormányzati felügyeletét a jövőben más formák is felválthatják, de az is elhangzott, hogy a hírügynökségnek meg kell őriznie szakmai és gazdasági önállóságát, irányásában ,,a korábbi egypárti diktatúrát nem válthatja fel valamiféle többpárti diktatúra,,. A megbeszélés azzal zárult, hogy a pártok, egyesületek tanulmányozzák az új információs szolgáltatások igénybevételének lehetőségét és a mostani közvetlen találkozás után fokozatosan kiépítik ilyen irányú kapcsolataikat is az MTI-vel. (MTI)
1989. június 30., péntek 16:49
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|