|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének (31. rész) - Gyászszertartás a temetőben
|
Az áldozatok életének kioltásáról egy-egy fáklya lángjának kioltásával emlékeztek meg a szertartás résztvevői. A nevek elhangzásakor a volt rabtársak mondtak néhány szót, így például többször felhangzott: Velünk maradsz , Közöttünk élsz , Nem távozol , Közöttünk vagy . Az egyházi szertartást kérő hozzátartozók kívánságára a katolikus, az evangélikus, a református egyház, a szabadegyházak és az izraelita felekezet papjai szentelték meg a sírokat a napokban felállított kopjafák tövében. Amikor a névsorban a Nagy Imre-per áldozatait említették, a katafalkokra - a jelképes ravatalra - elhelyezett koporsókat a sírhoz vitték, ahol a család által felkért személy mondott búcsúbeszédet. Gimes Miklós újságíró sírhantjánál az egykori újságíró kolléga, az Irodalmi Újság 1956 előtti szerkesztője, a ma Svájcban élő Molnár Miklós mondott búcsúbeszédet a barátra, a társra, s mindenekelőtt az emberre emlékezve. - Útján, közös tévutainkon is az a kívánság vezette, hogy emberibb, szabadabb és igazságosabb társadalomban élhessenek honfitársai. Amikor felismerte, hogy zsákutcába jutott, minden társánál következetesebben vonta le a tanulságot, halálig hű volt a felismert igazsághoz. Miklós senkinek sem tartozik számadással. Fiatal élete árán számot vetett és számot adott mindenről, de hűtlen lennék hozzá, ha elhallgatnám, hogy nem a vezeklés óhaja, nem valami öntépő bűnhődés keresése vezette, mint egyesek hitték róla és mondották is. Az igazságot kereste, az igényes elme és a kritikus lelkiismeret szigorúságával. Sok szempontból nem is a saját századának, nem is az előzőnek volt a gyermeke, hanem Voltaire és Diderot századáé. Barátai, újságírótársai gyakran tréfásan azt mondták róla: Miklós mindent tud. Olyan mint egy élő enciklopédia. Tudása csakugyan szinte végtelen volt. És ő is, akár orvos édesapja, akit gyengéden öreg Miklósnak nevezett, könyv nélkül tudott minden szép magyar verset. Apját a náci fasiszták ölték meg, őt magát pedig azok, akikben valaha egy szép új világ ígéretét látta. A felvilágosodásban hitt, a sötétség borította rá árnyait. - Gimes Miklós az utolsó közt volt, akik még akkor - az 1956-os forradalom után - egy gyertyányi fényt gyújtottak az éjszakában. Illegális lapot indított, amelynek az Október 23. címet adta. Béke hamvaidra, Miklós Kísérje emlékedet híven az, ami az életben vezérelt: a szellem és a szerelem - mondotta befejezésül Molnár Miklós. (folyt.köv.)
1989. június 16., péntek 17:48
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|