|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Átadták Nagy Imre személyes hagyatékát - interjú Nagy Erzsébettel (3.rész)
|
Ott is ugyanazt a nézetet képviseltem, mint ma: édesapám és társai ügye elválaszthatatlan 1956 értékelésétől; megítélésem szerint forradalom és szabadságharc zajlott le 1956-ban Magyarországon. Elmondtam azt is, hogy a mártírok sorsát elválaszthatatlannak tartom; nem kívánom apám ügyét elszakítani a többiekétől. Eltemettetésükkel kapcsolatban tájékoztattak minket, hogy szabadon rendelkezhetünk hozzátartozóink földi maradványai felett. Mint több nyilatkozatomban is utaltam rá, akkor azt válaszoltam, hogy a 301-es parcellában a forradalom több száz névtelen mártírja nyugszik, ezért azt szeretném, ha az a hely egyfajta nemzeti sír, nemzeti kegyhely, mementó lenne. Ennek nyomán született meg a döntés, hogy édesapámat ugyanott, a 301-es parcellában helyezzük örök nyugalomra. - Visszatérve Nagy Imre hagyatékára; tudott-e a család ezeknek az iratoknak a létezéséről; számon tartották-e, hogy valahol létezniük kell ilyen személyes jellegű iratoknak is. - Igen, tudtam róla - édesanyám elbeszéléseiből. Én apámat még itthon, magyar földön, 1956 november 23-án a mátyásföldi repülőtéren láttam utoljára; aztán többé már nem találkoztam vele. Mint tudja, szüleimet is, minket is egyaránt Romániába internáltak, de egymástól elkülönítve. Miután édesapámat 1957. április 14-én a magyar belügyi szervek a román szervekkel együttműködve letartóztatták, édesanyámat átrakták a mi csoportunkhoz. (Első férjemet, dr. Jánosi Ferencet addigra már szintén letartóztatták.) Ekkor édesanyám elmondta, kikkel találkozott, milyen beadványokat, leveleket írt édesapám. (A postás szerepét természetesen a román központi vezetőség, illetve a Politikai Bizottság tagjai ,,vállalták magukra,,. Hogy aztán az iratok hová jutottak, hová nem, azt ma már nem lehet nyomonkövetni - mindenesetre nem a címzettekhez.) - És arról is volt tudomása, hogy Nagy Imre a fogságban gondolatait, visszaemlékezéseit papírra vetette? - Igen, azt is anyukámtól tudtam meg, hogy apám gondolatait rögzíti az 1956-os forradalommal kapcsolatosan, s amellett hozzálátott életrajzának megírásához is, sőt azt is tudtam, hogy ez az írás a Viharos emberöltő címet viseli. A hagyatékot áttekintve sajnálattal konstatáltuk, hogy apám nem jutott messze önéletírásában; kevés ideje volt hozzá. Egyébként Berecz János Ellenforradalom tollal és fegyverrel című könyvében is volt utalás arra, hogy édesapám jegyzeteket készített snagovi fogságában. (folyt.köv.)
1989. május 31., szerda 19:21
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|