|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Hatalomátvétel - 1. folyt.
|
Ha nincs sikeres Grósz-puccs, meghosszabodott volna a Kádár-éra félesztendővel, talán még többel is, és a társadalom ma nem tartana ott, ahol tart. A reformistáknak egy évvel ezelőtt semmi sanszuk nem volt arra, hogy Kádárt megbuktassák. Ez a centrista Grósznak sikerült, és ez talán az egyetlen történelmi érdem, amit a javára írok. - Melyek voltak szerintetek az elmúlt esztendő, eseményekben bővelkedő év legfontosabb fejleményei és miért? Lengyel Szaniszló? - Én magát a folyamatot tartanám fontosnak. Persze ennek a folyamatnak voltak mérföldkövei. Az egyik ilyennek tekintem Pozsgay kezdeményezését, amikor ő lépett először a nyilvánosság elé az 1956-os forradalom átminősítésével kapcsolatban - népfelkelésnek nevezte. A másik fontos fejlemény, vagy mérföldkő ha úgy tetszik: Németh Miklós fokozatos elszakadása Grósztól. Amikor miniszterelnökké választották még olyan kép alakult róla ki, hogy ő tulajdonképpen Grósz neveltje, engedelmes eszköze lesz. Ez változóban van. A harmadik pedig Berecz János - legalábbis ideiglenes - kibukása a hatalom legfelső régióiból. - Vadász János? - Én csak kiegészíteném a mérföldköveket. Én fontosnak érzem a tavaly augusztusi aradi találkozót Grósz és Ceausescu között, mert ez volt az, ami először valóban feltárta, hogy Grósz nem igazi vezető formátumú politikus. Fontosnak érzem az ellenzéki kerekasztal egységbe szerveződését, az ellenzéki, az új pártok, mozgalmak megalakulását rohamos ütemben, és végül most - ez is az éppen most lezárult évhez tartozik - a nagymarosi beruházással kapcsolatos döntést. Mert első ízben esett meg valóban, hogy a társadalom szó szerint rákényszerítette akaratát a hatalomra. (folyt.)
1989. május 23., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|