|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
A kaposvári reformkör állásfoglalása (1.rész) (OS)
|
1989. május 17., csütörtök - Állítsanak méltó emléket Nagy Imrének szülővárosában, Kaposvárott - így foglalt állást május 18-ai, csütörtöki összejövetelén az MSZMP-tagok Kaposvári Reformköre. Támogatva a Fiatal Demokraták Szövetsége helyi csoportjának kezdeményezését, a reformkör tagjai helytelenítik az engedélyezési eljárás indokolatlan elhúzódását. Mindez azért is érthetetlen, mert a kegyeleti aktust sem a kezdeményező, sem az ügyet támogató szervezetek és szerveződések nem kívánják politikai célokra felhasználni. A mártir-miniszterelnök emlékét megörökítő táblát Kaposvár szabadságszerető polgárai nevében óhajtják elhelyezni az egykori szülőház helyén. A kaposvári reformkör tagjai az MSZMP tagságának erkölcsi orientálása szempontjából is szükségesnek tartják, hogy az emléktábla felavatására Nagy Imre és társainak temetését megelőzően kerüljön sor. A Kaposvári Reformkör tagjai a közakarat megnyilvánulásait - köztük a Budapesti Reformkör korábbi felhívását is - figyelembe vevő döntést a nagymarosi építkezés felfüggesztéséről kormány eddigi legjele ntősebb politikai lépésének, a társadalmi kiegyezést megalapozó, bizalomerősítő intézkedésnek tekintik. Az MSZMP nemzeti jellegének és nemzetiségi politikájának erősítéséről a Kaposvári Reformkör tagsága úgy foglalt állást: mivel tévesnek bizonyult az az elmélet, hogy a szocialista világrendszer országaiban automatikusan megszűnnek a nemzetiségi problémák, nem tartható fenn az a politikai gyakorlat sem, amely túlzott tartózkodással kezeli a nemzeti kisebbségek ügyeit. Az MSZMP-t felelősség terheli a határainkon kívül élő magyarság súlyosbodó problémáiért, ezért a pártközi kapcsolatokban a jövőben határozottan vállalnia és képviselnie kell a magyar nemzet érdekeit. A Kaposvári Reformkör hitet tesz az európai ,,közös ház,, mellett, s fontosnak tartja, hogy - az önrendelkezési jog egyidejű erősítésével - mielőbb feloldódjanak az országhatárok a Duna-medencében is. A magyar kormánynak - a világ különböző pontjain gyakorolt ,,ideológiai indíttatású,, segélyakciók helyett - erőteljesebben törekednie kall az Erdélyből menekültek támogatására, letelepedésük és beilleszkedésük elősegítésére. (OS)
1989. május 18., csütörtök 18:20
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|