|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Nyílt levél Nicolae Ceausescu elnök állampolgárhoz (1. rész) 1989. május 11., csütörtök - A Szabad Románia Csoport, amelyet a szabadság eszméjének nevében igazi hazafiak hívtak otthon életre, és (OS)
|
amelynek a menekültek bátorsága és harca következtében sikerült elismertetnie magát, és tevékenykednie egy olyan állam területén, amelyet Ön revizionista, horthysta és soviniszta törekvésekkel vádol, most elrabol néhány pillanatot a családja boldogsága érdekében kifejtett ,,forradalmi,, tevékenységének áldozott idejéből. Politikai menenekültek vagyunk, és a Romániában élő valamennyi nyelvet képviseljük. Családunk és szülőföldünk elhagyására kényszerültünk azon megfélemlítés és megaláztatás miatt, amelynek áldozatául estünk az elmúlt 24 évben, amikor, egy Isten által megáldott ország szerencsétlenségére, sikerült Vezérnek kineveztetnie önmagát, és kezébe vette a kommunista jogart. Elnök állampolgár, mi, a Szabad Románia Csoport Vádoljuk Önt azzal, hogy becsapott minket 1968-ban, amikor hittünk Önben. Vádoljuk Önt azzal, hogy Romániában az "Aranykor" megteremtésével saját diktatúráját, egyetlen család alantas és kicsinyes érdekeitől átszőtt sztálinista, nacionalista önkényuralmának iszonyatos keverékét hozta létre. Vádoljuk Önt, Románia oly mértékű lerombolásával, amely mindkét világháború pusztításán is túltesz. Vádoljuk Önt Bukarest lerombolásával és a "Kárpátok Lánglelkű Géniusza" személyi Palotájának építésére fordított összegek eltulajdonításával. Vádoljuk Önt a román kulturális gyökerek, a falvak megsemmisítésével, a parasztok betonbunkerekbe való erőszakos beköltöztetésével. Vádoljuk Önt a történelem meghamisításával. Vádoljuk Önt az ország eröltetett iparosításával, amely politika és az Ön személyes utópisztikus eszméje tönkretette a mezőgazdaságot és a parasztságot. Vádoljuk Önt a személyi ambíciót szolgáló, verejtékünkkel, vérünkkel és életünkkel megfizetett hatalmas adósságokért. Vádoljuk Önt azon állampolgárok megaláztatásáért, akik a megfélemlítés rettenetében kényszerülnek az Ön ünneplésére. Vádoljuk Önt gyermekeink gyermekkorának, ifjaink fiatalságának, Románia biológiai jövőjének megsemmisítésével. Vádoljuk Önt csecsemőgyilkossággal, az áramtakarékosság miatt inkubátorokban meghalt újszülöttekért. Vádoljuk Önt a kórházakban gyógyszerhiány miatt meghalt betegekért. Vádoljuk Önt azzal, hogy Románia polgárait "homo ceausensis"-szé, személyazonosság nélküli emberekké alakítja, akiknek ahhoz, hogy életben maradjanak a ,,Fény Korá,,-ban, lopniuk, hazudniuk kell, fel kell jelenteniük barátaikat, vagy el kell hagyni a hazájukat. (folyt.köv.)
1989. május 11., csütörtök 18:57
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|