|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - első nap (27. rész)
|
A képviselő kérdésének további részére válaszolva a kormányfő elmondta, hogy a két minisztérium vezetését érintő kritikai észrevételek hozzá is eljutottak, neki azonban más véleménye van a miniszterek tevékenységéről. A jelenlegi helyzetben a mostani változtatást tartotta indokoltnak. Az Országgyűlés ezután - az Elnöki Tanács javaslata alapján - a Minisztertanács tagjainak felmentéséről nyílt szavazással döntött. A testület Berecz Frigyes ipari minisztert 2 ellenszavazattal és 9 tartózkodással; Czibere Tibor művelődési minisztert 3 ellenszavazattal és 16 tartózkodással; Hoós Jánost, az Országos Tervhivatal elnökét 5 ellenszavazattal és 14 tartózkodással; Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztert 84 ellenszavazattal és 27 tartózkodással; Várkonyi Péter külügyminisztert 45 ellenszavazattal és 37 tartózkodással; Villányi Miklós pénzügyminisztert 11 ellenszavazattal és 41 tartózkodással felmentette tisztségéből. Szűrös Mátyás maga és képviselőtársai nevében köszönetet mondott a Minisztertanács most felmentett tagjainak tevékenységükért. Az Országgyűlés elnöke ezután emlékeztetett: az új Házszabálynak megfelelően, az országgyűlés történetében először a miniszter-jelölteket az illetékes állandó bizottságok is meghallgatták és véleményezték, valamennyiük megválasztását támogatva. A törvényhozó testület tagjai titkos szavazással döntöttek Békesi László pénzügyminiszteri, Glatz Ferenc művelődési miniszteri, Horn Gyula külügyminiszteri, Horváth Ferenc ipari miniszteri, Hütter Csaba mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszteri, valamint Kemenes Ernő Országos Tervhivatal elnöki jelöléséről. (folyt.köv.)
1989. május 10., szerda 17:21
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|