|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Menekültek - osztrák belügyminiszter
|
Bécs, 1989. május 3. szerda (MTI-tud) - Franz Löschnak osztrák belügyminiszter lehetségesnek véli, hogy a magyar műszaki határzár megszünésével megnövekszik a más szocialista országokból Ausztriába érkező menedékjog-kérők száma. A miniszter ezt szerdán Bécsben egy sajtóértekezleten fejtette ki, amelyen az osztrák menekültügyi politikáról beszélt.
Elmondta: mivel menekültnek csak azt lehet elismerni,, aki bizonyítani tudja, hogy országában üldöztetésben van része, Ausztriában egy éve a magyar és lengyel állampolgárok menedék-kérelmeinek elbírálására szigorúbb és gyorsított eljárást vezettek be. Ennek nyomán erősen csökkent e két ország Ausztriában jelentkező ,,menedékjog-igénylőinek,, száma. Mint a belügyminiszter közölte, nem tart attól, hogy az osztrák-magyar határ nyitottá válása folytán magáról Magyarországról az eddiginél többen jönnének osztrák földre a Nyugaton maradás szándékával, de nem zárja ki, hogy a ,,keleti tömb,, más államaiból való menekült-áramlás nagyobb lesz. Löschnak szerint ennek ellenére az osztrák hatóságoknak sok okuk van arra, hogy a liberalizálásra ne a határforgalom szigorúbb ellenőrzésével válaszoljanak. A miniszter szerint Ausztriának érdeke is, hogy a tényleges menekültek egy részét letelepítse és társadalmába mielőbb integrálja, mert ez javíthatja a népesség szerkezetét és lehetővé teszi az egyes foglalkozási ágakban mutatkozó munkaerőhiány megszüntetését. +++
1989. május 3., szerda 20:48
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|