|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Lengyel május 1-je
|
Varsó, 1989. május 1. hétfő (MTI-tud/AFP) - Lengyelországban egymástól függetlenül ünnepelt a hatalmon lévő koalíció és az ellenzék. A megmozdulások zömmel békések voltak, de Gdanskban és Wroclawban összetűztek a rendőrök és a szélsőséges fiatalok. Az igen hűvös, esőre hajló idő miatt egyébként kevesebben vettek részt a hagyományos felvonulásokon és a majálisokon.
A központi megemlékezésen Varsóban a korábban szokásos nagy tömegek helyett csak szimbolikus felvonulás és egy nagyon rövid ünnepi gyűlés volt, amelyen Wojciech Jaruzelski is a közelgő választások, az új lengyel parlamenti demokrácia kialakulásának jelentőségét méltatta és felhívást olvastak fel a választásokon való aktív részvétel ösztönzésére. A majálissal végződött tömegmegmozdulás egyik érdekessége volt, hogy nagy méretű transzparens alatt gyűjtöttek aláírást Jerzy Urban képviselői jelöléséhez. Békésen zajlott le a Szolidaritás varsói május elsejéje, amely a meggyilkolt Popieluszko lelkész egykori templománál kezdődött és a Visztula partján ért véget, a korábban szokásos rendőri kíséret nélkül. Az AFP hírügynökség szerint ez volt eddig a legnagyobb megmozdulás 1981 decembere, a rendkívüli állapot kihírdetése óta: állítólag mintegy százezren vonultak fel. Gdanskban mintegy négyezer fiatal tüntetett Lech Walesa ellen. Azzal vádolták a Szolidaritás vezetőjét, hogy ,,elárulta az 1980-as eszméket,,. Wroclawban a rendőrség könnygázt és vízágyúkat vetett be a Szolidaritás és a kormány párbeszédét elítélő, mintegy 5-7 ezres tömeg ellen. Az ország más részeiről nem érkeztek hírek rendzavarásról. A felvonulások és a majálisok mellett találkozókat szerveztek a helyi politikai vezetőkkel, a képviselőházi és a szenátusi jelöltekkel. A korábbi évektől formájában és tartalmában, de légkörében is lényegesen elütő lengyel május elseje egyetlen hagyományosnak mondható mozzanata volt az országos szesztilalom, ami azonban nem vonatkozott az olyan alacsony alkoholtartalmú italokra, mint a Lengyelországban is népszerű sör. +++
1989. május 1., hétfő 18:55
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|