|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Május 1-jei ünnepségek Budapesten - független szakszervezetek
|
1989. május 1., hétfő - A független szakszervezetek népligeti majálisán 11 órakor kezdődött meg a szolidaritási nagygyűlés. A rendezvény szónoka, Forgács Pál a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája nevében köszöntötte a jelenlévőket, köztük Krysztof Sliwinskit, a lengyel Szolidaritás képviselőjét, a szervezet állampolgári bizottságának külügyi titkárát, Stephen Pursey-t és Janek Kuczkiewicz-et, a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének képviselőit, Günther Engelmayert, a Munka Világszövetségének küldöttét, valamint Mircea Bajant, a Romania Libera szervezet képviselőjét. Forgács Pál beszédében kiemelte, hogy a mai nappal vissza szeretnének venni egy gyönyörű ünnepet, május 1-jét. Ez a nap ugyanis sokak tudatában a kötelező díszes felvonulások napja. Pedig ez az ünnep nem erről szól. Épp ezért a független szakszervezetek szeretnék az ünnep középpontjába a szolidaritás eszméjét állítani - hangsúlyozta többek között a szónok. A nagygyűlésen vendégként jelenlévő szervezetek képviselői is üdvözölték a magyar független szakszervezeteket. Beszédükben méltatták e szakszervezetek létrejöttének jelentőségét. A rendezvény résztvevői állásfoglalást fogadtak el, amelyben csatlakoznak a bécsi Európai Szakszervezeti Együttműködési Konferencia április 28-án elfogadott határozatához. Az osztrák fővárosban megrendezett konferencia résztvevői többek között kifejezték azon reményüket, hogy a társadalmi és gazdasági problémák a jövőben a társadalmi együttműködés szellemében oldhatók meg Közép- és Kelet-Európában is. A tanácskozás felszólította az összes demokratikus szakszervezetet, hogy eddigi szolidaritásukat fenntartva támogassák a közép- és kelet-európai független szakszervezeteket. A Jurta Színházban tartott szolidaritási nagygyűlés a Marseilleaise eléneklésével ért véget. (MTI)
1989. május 1., hétfő 13:00
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|