|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Az Erdélyi Szövetség állásfoglalása (OS)
|
Budapest, 1989. április 28., péntek - A Romániából Magyarországra áttelepülteket, s az ide menekülteket egyaránt megalázza, hogy a belügyi hatóságok és az igazgatási munkával megbízott tanácsi tisztviselők nem hajlandók a személyi okmányaikba a helységneveket magyar formájukban beírni. Emiatt többezer - ideiglenes személyi okmánnyal ellátott - magyar állampolgár irataiban nem az szerepel, hogy Nagyváradon, Marosvásárhelyen vagy Kolozsvárott született. A magyar hatóságok és az igazgatási tisztviselők következetesen Oradea, Tirgu Mures és Cluj-Napoca helységneveket vezetnek be a születési rovatba. Ez a gyakorlat nem értelmezhető másként, mint azonosulást azzal a gyakorlattal, amely megtiltja a nemzetiségi közösségekhez tartozó polgároknak, hogy a helységneveket anyanyelvükön használják. Ugyanez a gyakorlat dívik a többi szomszédos államból, különböző jogcímen Magyarországra érkező polgárok esetében is. Tekintettel az elmondottakra, az Erdélyi Szövetség ideiglenes elnöksége felkéri az ügyben érintett minisztériumokat, hogy haladéktalanul vonják vissza a jelenlegi gyakorlatot lehetővé tevő, vagy azt elrendelő intézkedéseket. Ugyanakkor hozzanak megfelelő jogszabályt a már kiállított személyi okmányok - mindenekelőtt a születési anyakönyvi kivonat, a személyi igazolvány és az útlevél - kicserélésének lehetőségéről. Rendeljék el, hogy a jövőben minden személyi okmányban a magyar helységnévtár szerint jelöljék a születések helyét. Ideiglenes Elnökség (OS)
1989. április 28., péntek 14:49
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|