|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Román menekültek - jugoszláv határincidens
|
Belgrád, 1989. április 27. csütörtök (AP) - Hétfőn jugoszláv határőrök tüzet nyitottak román menekültek egy csoportjára az osztrák határ mentén. Az Ausztriába illegálisan átjutni szándékozó 11 román személy közül ketten megsebesültek - jelentette csütörtökön a belgrádi Politika című napilap.
A jelentés szerint a jugoszláv átutazó vízummal rendelkező románok először Maribornál kísérelték meg a határon való átjutást. Ott azonban az osztrák határőrök visszaküldték őket, mivel nem rendelkeztek osztrák beutazó vízummal. Ezután a két család hétfőn újabb kísérletet tett, de a jugoszláv határőrök feltartóztatták őket, és miután többszöri felszólításra sem álltak meg, lövéseket adtak le rájuk - írja a Politika. Egy, a román csoportot kísérő személynek sikerült Ausztria felé elmenekülnie. A két sebesültet egy maribori kórházba szállították, három felnőttet pedig letartóztattak. A csoportban lévő hat gyermek egy árvaházban várja a döntést további sorsa felől. A belgrádi napilap egy helyi bíró szavait idézve megírja: a maribori határátkelőhelyen elsősorban román, török és libanoni állampolgárok gyakran tesznek kísérletet arra, hogy átjussanak Ausztriába. Az AP amerikai hírügynökség megjegyzi: a Jugoszláviába érkező román menekülteket több Belgrád környéki, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága által felügyelt létesítményben helyezik el. E létesítményekben maradnak mindaddig, míg el nem nyerik a menekült státuszt, amely alapján lehetővé válik számukra, hogy valamely nyugati államba emigráljanak. +++
1989. április 27., csütörtök 13:52
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|