|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Magyar pluralizmus - lengyel sajtó
|
Zsebesi Zsolt, az MTI tudósítója jelenti:
Varsó, 1989. április 1. (MTI-tud.) - ,,A valódi magyaroszági demokráciához vezető út hosszú lesz, de a folyamat elkezdődött és minden jel szerint folytatódni fog, mivel a feltételek ma kedvezőbbek, mint bármikor az elmúlt évtizedekben,, - nyilatkozta Kiss G. Csaba, a Magyar Demokrata Fórum országos vezetőségének tagja a lengyel kormány lapjának, a Rezczpospolitának.
Kiss szerint Gorbacsov bátor politikája és a lengyel kerekasztal-értekezlet használ a magyar reformfolyamatoknak. A Magyar Demokrata Fórum, a magyarok nagy érdeklődéssel figyelik a lengyelországi nemzeti közmegegyezés megteremtését szolgáló erőfeszítéseket. Az MDF vezető személyisége szerint a magyar demokratizációs folyamatban fordulópontot jelentett az 1987. szeptemberi lakiteleki találkozó, amelyen nagy politikai érettségről tanúbizonyságot téve megjelent és beszédet is mondott Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront akkori főtitkára. - A magyarországi politikai légkör alapvető változását azonban - hangsúlyozta - az MSZMP tavaly májusi pártértekezlete indította meg, ami minden remény szerint tartós lesz. Kérdésekre válaszolva Kiss G. Csaba elmondta, hogy a ma 12 ezer tagot tömörítő Demokrata Fórumban különböző ideológiák élnek együtt: a liberalizmustól az eurokommunizmusig, de a fórum tagságának közös célja egy demokratikus, a piacgazdaságon alapuló társadalmi rend megteremtése. Ez a többpártrendszert is jelenti, amelyben a Demokrata Fórum - a feltételek létrejöttével - pártként kíván tevékenykedni.+++
1989. április 1., szombat 12:54
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|