|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Az Országgyűlés ülésszakának harmadik napja (26. rész)
|
A következő napirendi pont tárgyalása előtt Király Zoltán (Csongrád m. 5. vk.) kért szót, s egy felhívást ------------- adott közre, amelynek szövegét 15 képviselőtársa írta alá. A felhívás március 15-e méltó megünneplésére szólít fel. ,,1988. december 20-án a Parlament megszavazta, hogy március 15-e munkaszünettel együtt járó nemzeti ünnepünk legyen. A magyar nép több évtizedes óhaja teljesült ezzel. A döntés megkésettsége, az ünnep körül évek óta hullámzó hevességű érzelmek azonban odáig vezettek, hogy ma az ünnepben rejlő nemzeti egységet teremtő lehetőségeket nemhogy kihasználni nem tudjuk, hanem éppen a széthúzás, a törésvonalak elmélyülése következhet be. A helyzet olyannyira elmérgesedett, hogy ma nehéz közös ünneplést szervezni. Az MSZMP ennek előkészületeiről és lebonyolításáról az évtizedes beidegződések szerint határozott. A radikálisabb alternatív szervezetek most a kezdeményezés és a munkaszünet kivívásának előjogáért versengenek. Esetenként politikai zsarolás jeleivel találkozunk. Mindezek alapján felhívjuk a pártokat, egyesületeket, honfitársainkat: emelkedjenek felül ellentéteiken március 15-én. Akadályozzák meg a bármelyik oldalról érkező provokációt. Felhívjuk a belügyi szerveket, a rendészeti szerveket: tartózkodjanak az erőszaktól. Ünnepeljünk Együtt, ha lehet 1989-ben végre teljesülhet évszázados kívánságunk, hogy történelmünk eme legdicsőbb eseményéről őszintén, nyíltan és büszkén emlékezhessünk meg. Tegyük, ehhez méltóan.,, A felhívást aláírta: Király Zoltán (Csongrád m. 5. vk.), Csipkó Sándor (Bács-Kiskun m. 20. vk.), Bödőné Rózsa Edit (Csongrád m. 3. vk.), Südi Bertalan (Bács-Kiskun m. 12. vk.), Réger Antal (országos lista), Sztrapák Ferenc (Bács-Kiskun m. 5. vk.), Lestár Lászlóné dr. Varga Mária (Bp. 51. vk.), dr. Bazsó György (Borsod-Abaúj-Zemplén m. 17. vk.), dr. Balla Éva (Bp. 46. vk.), Varga Imre (országos lista), Zsigmond Attila (Bp. 5. vk.), dr. Pregun István (Szabolcs-Szatmár m. 1. vk.), Vörösné Csuka Mária (Komárom m. 9. vk.), Bánffy György (Bp. 4. vk.), Pál László Istvánné (Somogy m. 3. vk.), Dr. Eke Károly (Csongrád m. 10. vk.). (folyt.köv.)
1989. március 10., péntek 16:23
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|