|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Csehszlovákia - emberi jogok
|
Prága/Bécs 1989. március 7. kedd (AP/APA/Reuter) - Frantisek Tomásek prágai bíboros érsek, csehszlovák katolikus egyházfő kedden felszólította a csehszlovák emberi jogi bizottságot, hogy gyakoroljon nyomást a bebörtönzött Václav Havel és más ellenzékiek szabadonbocsátása érdekében. A bíboros levélben fordult a bizottsághoz.
Az emberi jogi bizottságot a múlt decemberben állították fel, annak az éles nemzetközi bírálatnak a nyomán, amely a csehszlovák kormányt érte az ellenzékiek tevékenységének erőteljes korlátozása miatt. Václav Havel és a többi emberi jogi aktivista fogvatartása miatt Bécsben is tiltakozásokra került sor. A csehszlovák utazási iroda, a Csedok épülete előtt a Charta-77 mozgalom tagjai, valamint osztrák politikusok tiltakozásuk jeléül virágokat helyeztek el. A bécsi csehszlovák nagykövetségre eljuttatott petíciójában az osztrák egyetemi diákszövetség követelte Havel és más ellenzékiek ítéletének érvénytelenítését. Egyúttal felszólították a bécsi külügyminiszteri találkozó résztvevőit is, hogy ,,vonják le a megfelelő következtetéseket abból, hogy Csehszlovákia megsértette a bécsi utókonferencia záródokumentumában foglaltakat,,. A bécsi székhelyű Nemzetközi Helsinki Szövetség (IHF) küldöttsége kedden Prágában találkozott a csehszlovák emberi jogi bizottság képviselőivel azt követően, hogy a hétfőre tervezett találkozó a csehszlovák kormány képviselőivel nem jött létre. Az emberi jogokért küzdő IHF és a csehszlovák bizottság megbeszélésén a bécsi utótalálkozó dokumentumaiban foglaltak végrehajtásáról cseréltek véleményt. A Rudé Právo a hétfői találkozó elmaradásáért a Helsinki Szövetséget tette felelőssé, azt állítva, hogy az ,,olyan feltételeket teremtett, amelyek elfogadhatatlanok a csehszlovák állami szervek számára,,. A Helsinki Szövetség nyilatkozata szerint a csehszlovák kormány tisztségviselői az ellen tiltakoztak, hogy a hattagú küldöttségben Jiri Hajek korábbi csehszlovák külügyminiszter is helyet kapjon. A találkozót emiatt mondta le az IHF. Hajek a csehszlovák Helsinki bizottság elnöke és egyben a Charta-77 egyik aláírója. +++
1989. március 7., kedd 19:40
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|