|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Egyszerűsödik a külföldről magánforgalomba behozott gépkocsik vámkezelése
|
1989. február 22., szerda - Március 1-jétől egyszerűsödik a külföldről magánforgalomba behozott személygépkocsik vámkezelése - jelentette be Molnár Endre, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka szerdai sajtótájékoztatóján. Elmondotta, hogy jelenleg csak egy helyen, a Hungária Biztosító Gvadányi utcai telepén intézik ezeket az ügyeket. Márciustól hét vidéki városban: Pécsett, Kecskeméten, Miskolcon, Szegeden, Győrben, Debrecenben, Zalaegerszegen is megkezdik a gépkocsik vámkezelését. Beszámoltak arról is, hogy január óta a megváltozott vámintézkedések hatására jelentősen megnőtt a magánforgalmú gépkocsibehozatal. Az elmúlt hat hét során mintegy 2200 gépkocsi érkezett be így az országba. A tendencia növekvő, hétről-hétre nő a magánforgalomba behozott gépkocsik száma. Az autók 50 százalékát a vidéki lakosok hozták be. A Gvadányi utcai telepen már nem győzik az ügyintézést, ezért vált szükségessé, hogy a vámkezelést a vidéki városokban is megkezdjék. Arra számítanak, hogy a hét vidéki központ munkába állásával lényegesen lerövidül a várakozási idő. (MTI)
1989. február 22., szerda 09:45
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|