|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Csehszlovák ellenzékiek pere (1.rész)
|
Láng Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Prága, 1989. február 23. csütörtök (MTI-tud) - Két hónaptól egy évig terjedő szabadságvesztésre ítélte szerdán a prágai második kerületi bíróság a Vencel téri megmozdulások hét résztvevőjét, illetve szervezőjét. Jana Petrova, Otakar Veverka, David Nemec, Stanislav Penc, Petr Placak, Jana Sternova és Alexandr Vondra ellen rendbontás, illetve hatósági személy elleni támadás bűntette miatt indult eljárás. A kétnapos perben szerdán este hozták meg az ítéletet.
A bírósági vádirat szerint a hét személy január 16-án délután, a hatósági tilalom ellenére, a prágai Vencel téren, a lovasszobornál ,,demonstratívan,, gyülekezett, s ezzel megzavarta a közrendet. Közülük többen sértegették a beavatkozó rendőröket, és provokatív magatartásukkal ,,nagyobb tömegcsődületet,, idéztek elő, amely durván sértegette a rendőrséget és megzavarta a tér megszokott életét, ezért a közrend helyreállítására be kellett avatkoznia a rendfenntartó egységeknek. A bíróság a legsúlyosabb büntetést - egy évi szabadságvesztést - Otakar Veverkára rótta ki. Jana Petrova kilenc hónapi szabadságvesztést, a többi vádlott kettőtől hat hónapig terjedő felfüggesztett szabadságvesztést, illetve 2500-tól 4000 koronáig terjedő pénzbüntetést kapott. Az ítéletek nem jogerősek. Jana Petrova, illetve az ügyész fellebbezett. A Rudé Právo különben csütörtökön külön tudósításban számolt be az ügyről. A többi prágai újság a csehszlovák hírszolgálati iroda közleményét ismertette. A CSKP lapja szerint összesen tizenhárom tanut hallgattak ki a perben. A vádlottak is kifejtették véleményüket. Az ítéletet szerdán este kilenc óra után hirdették ki. (folyt.)
1989. február 23., csütörtök 10:43
|
Vissza »
|
|
Csehszlovák ellenzékiek pere (2.rész)
|
Emlékezetes, hogy a héten a Vencel téri demonstrációk összesen harminckét résztvevője ellen indult Prága több kerületi bíróságán eljárás. Kedden, egynapos tárgyalás után, felbújtás, illetve hatósági személynek hivatali kötelessége teljesítése közben való akadályozása miatt kilenc hónapi szabadságvesztésre ítélték Václav Havel drámaírót, a Charta 77 csehszlovák ellenzéki csoport vezető személyiségét. A Rudé Právo csütörtökön egyébként külön kommentárban foglalkozott a prágai perek nyugati visszhangjával, s a helsinki konferencia, illetve a bécsi utótalálkozó záródokumentumának sértésével, a belügyekbe való beavatkozással vádolt NATO-országbeli politikusokat. A Rudé Právo csütörtökön ,,Ki Václav Havel,, címmel nagy terjedelmű szerkesztőségi cikket is közölt. Ebben a CSKP lapja a saját nézőpontjából ismertette a drámairó életútját. Egyebek között azt állította, hogy Havel családjának annak idején szoros kapcsolatai voltak náci körökkel, a ,,nagypolgári származás,, eleve meghatározta Havel fejlődését. Az újság részletesen foglalkozott Havel 1968-as, illetve a Charta 77-tel kapcsolatos tevékenységével és úgy foglalt állást, hogy Havel valójában a jelenlegi politikai rendszer lerombolására, a magántulajdon visszaállítására, a polgári csehszlovák köztársaság viszonyainak restaurálására törekszik. +++
1989. február 23., csütörtök 10:46
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|