|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Újabb exportképes termékek - Munkásgyülés Szabadegyházán (1. rész)
|
1989. január 13., péntek - Tovább növelte tőkés exportját a Szabadegyházi Szeszipari Vállalat, s tavaly az 1987. évinél mintegy 4 millió dollárral több, 11,6 millió dollár értékü terméket szállitott Nyugat-Európába és Japánba. Mint Nagy Zámbó Imre vezérigazgató pénteken, a Szabadegyházán megtartott - a múlt évi eredményeket értékelő, s az idei feladatokat ismertető - munkásgyülésen elmondta, pontos szállitással és termékeik kifogástalan minőségével sikerült a korábbinál több alkoholt eladniuk a külpiacokon, jó áron értékesitették egy takarmány alapanyag ujdonságukat, s az eddig csak Nyugat-Európába szállitott kukoricacsirát Japánba is exportálták már. A tőkés export növekedese a dolgozók keresetében is éreztette hatását: 1988-ban 25 százalékkal emelkedett a jövedelmük.
Az idén rendkivül nehéz évet kezdett a vállalat. Az aszály okozta gyenge termés miatt veszélybe került az izocukorgyár alapanyag ellátása: 80-100 ezer tonna kukoricát kell pótolni, illetve a tervezettnél jóval magasabb áron beszerezni. A költségek csökkentése és az alapanyag biztositása érdekében megpróbálkoztak a kukorica egy részének buzával való helyettesitésével, s a kisérletek eredményeként a tengeri 10 százalékát sikerült is buzával felváltaniok. Versenyképességét a világpiac követelményeihez és igényeihez való rugalmas alkalmazkodással igyekszik megőrizni, illetve növelni a vállalat. Olyan termékek gyártását kezdi meg, amelyekért magas árat kínál a külpiac, illetve amelyek előállításával csökkenthető a népgazdaság tőkés import igénye. Hozzálát a fejlett ipari országokban nagyon keresett, úgynevezett természetbarát keményítőszármazékok készítéséhez. Az alapanyaggyártó berendezések megvannak, s kisebb technológiai átalakítással, illetve beruházással szinte korlátlan mennyiségben és gazdaságosan értékesíthető termékkel bővíti majd az exporttermékek listáját. Az édesipar és a konzervipar részére megkezdik a diabetikus termékek előállítását szolgáló - s eddig főként importból beszerzett - dusított fruktóz tartalmu szörpök készítését. Tervezik a kristályos fruktóz - gyümölcscukor - gyártásának megkezdését, s különféle módosított keményítő származékok, kolloid stabilizáló anyagok előállítására is felkészülnek. Valamennyi új termék exportképes, s tőkés importanyagok helyettesítésére alkalmas. (folyt.köv.)
1989. január 13., péntek 16:57
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Újabb exportképes termékek - Munkásgyűlés Szabadegyházán (2. rész)
|
Az idén várhatóan tető alá kerül a kukoricacsira-olaj készítő üzem, s ezzel a magasabb feldolgozottságu termékek sorát bővíti majd a szabadegyházi vállalat. Az év első exportszerződéseit már megkötötte a vállalat: az első negyedévben 3,5 millió dollár értékü termék talál vevőre Nyugat-Európában és Japánban. (MTI)
1989. január 13., péntek 16:59
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|