|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Délutáni összefoglaló (2. rész)
|
Szinte kizárólag adó- és költségvetési témák szerepelnek az Országgyűlés hétfői és keddi ülésének napirendjén.
A törvényhozók elsőként folytatják a jövő évi állami költségvetésről és az államháztartás vitelének 1991-es szabályairól szóló törvényjavaslat általános vitáját, s a tervek szerint lezárják a helyi adókról szóló törvényjavaslat általános vitáját. Megtárgyalják ezután a jövő évi vagyonpolitikai irányelvekről szóló országgyűlési határozati javaslatot, majd hozzákezdenek az általános forgalmi adóról, valamint a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvények módosító javaslatainak részletes vitájához. Megtárgyalják a társadalombiztosításról szóló 1975. évi törvény módosításának új változatát. Döntöttek arról is, hogy a társadalmi szervek költségvetési támogatásának elbírálására ideiglenes bizottságot hoznak létre.
Az elnöklő Szabad György végezetül bejelentette, hogy a rendkívüli ülésszak napirendje tovább bővült a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatokkal. A Környezetvédelmi Bizottság benyújtotta az ehhez szükséges támogató aláírásokat. A tárgysorozat elfogadását követően a képviselők megkezdték a jövő évi költségvetés tervezetének, valamint az államháztartási törvényjavaslatnak az általános vitáját. Valamennyi felszólaló egyetértett abban, hogy a költségvetés kidolgozatlan, hevenyészett, tükrözi a kapkodó kormányzati munkát. Függetlenül attól, hogy a képviselők a kormánypárthoz, vagy az ellenzékhez tartoztak, alapvetően bírálták a benyújtott törvényjavaslatokat. Egy ellenzéki képviselő szerint ha a benyújtott formában fogadnák el a költségvetési javaslatot, 1 millió családot, mintegy 3-3,5 millió embert hoznának lehetetlen helyzetbe, s ez megengedhetetlen. Elhangzott olyan indítvány is, hogy a nehéz helyzetbe került lakossági rétegek további támogatására 5 milliárd forintot csoportosítsanak át a költségvetésben. Más azt javasolta: a privatizáció koordinálására a Pénzügyminisztérium belül új csúcsszervezetet hozzanak létre. Ugyancsak ellenzéki véleményként fogalmazódott meg, hogy töröljék el a betéti kamatok után fizetendő 20 százalékos forrásadót. Kormánypárti képviselők mutattak rá arra, hogy továbbra is a pazarló költségvetési szemlélet érvényesül. A közigazgatási kiadások átcsoportosításával újabb bevételek figyelembevételével 44 milliárd forint bevételre lehetne szert tenni - hangoztatta egy ellenzéki képviselő. Ezt az összeget az önkormányzatok támogatására lehetne felhasználni.
A költségvetés feletti vita 17 óra 45 perckor még folytatódott. (MTI)
1990. december 17., hétfő 17:49
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|