|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Kohl tv-interjúja (embargó 19.30 -ig)
|
Berlin, 1989. december 15. péntek (MTI-TUD) - Az NDK polgárainak joguk van ahhoz, hogy maguk válasszák meg a jövőbe vezető útjukat. Mindazonáltal senki sem tilthatja meg nekem, hogy hangot adjak abbeli reményemnek, sőt szilárd meggyőződésemnek, miszerint az NDK-ban élő emberek úgy fognak dönteni, hogy engem boldoggá tesznek vele - jelentette ki az NDK televíziójának nyilatkozó nyugatnémet kancellár.
Helmut Kohl az újraegyesítés, a közös német jövő kapcsán elmondta: tíz pontos terve kísérlet egy jövőbeli politikai vonalvezetés meghatározására. A terv ,,minkét féltől türelmet követel, annál is inkább, mert a dolog közvetlenül érinti a világhatalmak biztonsági érdekeit,,. A kancellár szerint a radikális hangvételű kijelentések, az érzelmek fölkorbácsolása csöppet sem használ az ügynek, hanem sokkal inkább megzavarja, sőt fékezi a fejlődést. A Modrow miniszterelnök által a köztudtaba bedobott ,,szerződéses közösség,,-ről szólva Kohl úgy vélte: drezdai tárgyalásaik minden bizonnyal lehetővé teszik az első ilyen irányú egyezségek kimunkálását, például a távközlés, a környezetvédelem, a közlekedés területén. A szerződéses közösség intézményesítése kapcsán úgy vélekedett, hogy az ,,csak az NDK-beli szabad választások után léphet döntő szakaszba,,.+++
1989. december 15., péntek 15:21
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|