|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
A Fidesz-tanács ülése Békéscsabán
|
1989. december 2., szombat - Első vidéki ülésén politikai tanácsadó testületet választott a Fidesz Országos Tanácsa, amely szombaton Békéscsabán a megyei művelődési központban tartott ülést. A Fidesz vezető szerve, a választmány és a helyi csoportok egy-egy képviselőjét tömörítő tanács között álló, ám elsősorban az országos tanács politikai döntéseit előkészítő tanácsadó testület 9 tagu (négy pesti, két pécsi és egy-egy békéscsabai, debreceni és gödöllői tagja van). A politikai tanácsadó testület önállóan nem lép a közvélemény elé, saját véleményt nem képvisel, feladata a tanács munkájának a segítése.
A Fidesz Országos Tanácsának 116 tagjából 55-en vettek részt az első vidéki ülésen, amelyen a választmányt Deutsch Tamás képviselte. A tanács előbb meghallgatta a választmányi beszámolót a szervezet feladatairól, majd több politikai kérdésben folytatott eszmecserét. Szó volt a vitában a népszavazás utáni belpolitikai kérdésekről a szervezet pénzügyi helyzetéről, az országgyűlési választásokat megelőző kampány pénzügyi alapjait megteremtő alapítványról. Tájékoztatták a résztvevőket a , Fidesz-nyelviskola létrehozásáról, valamint a szövetségnek szánt 4 millió forintos állami támogatásról. A csabai ,,Fidesz-hétvége,, vasárnap is folytatódik: a helyi csoportok vezetői számára amerikai szakemberek tartanak előadásokat a választási kampányokról. (MTI)
1989. december 2., szombat 19:05
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|