|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Tamás Gáspár Miklós a népszavazásról
|
------------------------------------ München, 1989. november 28. (SZER, Magyar híradó) - Hogyan vélekedik a kialakult helyzetről Tamás Gáspár Miklós a Szabad Demokraták Szövetségének vezetőségi tagja? - A politikussal Kasza László beszélget Budapesten: - Azt kell, hogy gondoljuk ma, hogy minden tekintetben új helyzet alakult ki. Megcáfolódott néhány népszerű előítélet, elsősorban az, hogy a magyar nép passzív, a politika iránt nem érdeklődik, a demokrácia iránt nem elkötelezett. Ez hivatalosan megcáfolódott. Ennyiben kétségkívül azok a demokratikus ellenzéki pártok, amelyek a népszavazást kezdeményezték, győzelmet arattak. A legfontosabb nézeteltérés - mint közismert - az elnökválasztás kérdésében volt, és a szoros eredmény is mutatja, hogy a közvélemény ebben a kérdésben megosztott. Úgy gondoljuk, hogy a parlamenti választás után az új, demokratikus Magyarország kérdésében majd éretten és megfontoltan, időkényszer nélkül dönteni tud. Az új helyzetnek másik fontos összetevője az is, hogy a politikai erővonalak tisztábbak, mint azelőtt voltak. Két tábor látszik kialakulni a magyar politikában. Ez ugyan még módosulhat, de ebben a pillanatban ez úgy tetszik. A négy, máris kis koalíciónak nevezett ellenzéki párt szövetsége feltehetőleg egy mélyebb, radikálisabb változást, igazi rendszerváltozást kíván, és úgy látszik, hogy a közvélemény ettől nem fél. (folyt.)
1989. november 28., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|