|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Kis János a népszavazásról
|
-------------------------- München, 1989. november 27. (SZER, Magyar híradó) - Kiküldött munkatársunk, Kasza László jelenti: - A négy igen-párt -, ahogy manapság már az országban őket nevezik - sajtókonferenciát tartott ma délelőtt. Ezen - félhivatalosan - bejelentették, hogy tudomásuk szerint nemcsak hogy a választásra jogosultak 50 százalékánál több élt a szavazati jogával, hanem - és ez a nap meglepetése - az első kérdésben is az igen szavazatok vannak többségben. Ugyanakkor a választás lebonyolításával megbízott bizottság ezt az információt nem tudta megerősíteni. Kis Jánost, a Szabad Demokraták Szövetségének ügyvivői testülete tagját kérdezem, hogy honnan az információ, és mennyire lehet ezt megerősítettnek tekinteni? - Csak megismételhetem, amit Pető Iván a sajtóértekezleten mondott: az országház-téren sétáltunkban a falakon át hallottuk kiszűrődni az információ hangjait, innen tudjuk megerősíteni. Tehát hivatalosan nem tudom, mégis komoly jelek utalnak arra, hogy a négy igen-pártja az első kérdésben is megnyerte a népszavazást. - Hogyan ítéli meg a Szabad Demokraták Szövetsége - amely ugye kezdeményezője volt a népszavazásnak - ezt a mai helyzetet, amely a tegnapi népszavazás után előállt itt Magyarországon? - Mi úgy gondoljuk, hogy a népszavazás egyértelmű igen-jei rendkívüli módon leegyszerűsítik a demokratikus átmenet döntő állomásához, a szabad parlamenti választásokhoz vezető utat. Gyakorlatilag az utolsó akadály is elhárult, amely köztünk és a szabad választások megrendezése között állt. A parlament bármelyik pillanatban feloszlathatja önmagát, és kitűzheti a parlamenti választások időpontját. (folyt.)
1989. november 27., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|