|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Négyoldalú találkozó Budapesten (1. rész)
|
1989. november 7., kedd - November 11-én négyoldalú - magyar-jugoszláv-olasz-osztrák - külügyminiszteri, majd 12-én miniszterelnökhelyettesi találkozóra kerül sor Budapesten.
A találkozón áttekintik a négy ország két- és többoldalú kapcsolatai erősítésének, együttműködése fejlesztésének lehetőségeit a társadalmi-gazdasági élet különböző területein. x x x A rangos nemzetközi találkozó előkészületeiről és várható megállapodásairól Matkó István, a Minisztertanács gazdaság kollégiumának szóvivője tájékoztatta az MTI munkatársát. Matkó István elmondta, hogy a négyoldalú regionális együttműködés szorosabbra fűzésének gondolatát Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes vetette fel a közelmúltban a környező országokban folytatott partnertárgyalásain, s a magyar javaslat mindenütt kedvező fogadtatásra talált. A négyoldalú kapcsolatfejlesztés gondolata abból indult ki, hogy Magyarország, Ausztria, Jugoszlávia és Olaszország Európának olyan területén fekszik, amelyet már évszázadok óta szoros kapcsok kötnek össze. A régiót ősidőktől fogva kereskedelmi útvonalak szövik át, s a térség országainak történelmében, kultúrájában is számos a közös elem. Mindezekre az összekötő szálakra alapozva az Alpok-Adria munkacsoport keretében már egy évtizede eredményes és hasznos együttműködés alakult ki az érintett országok között. A magyar kezdeményezés most azt a célt szolgálja, hogy a négy ország sokoldalú kapcsolatrendszer kialakításával magasabb szintű együttműködést hozzon létre. Az előzetes konzultációk arról tanúskodnak, hogy a partnerországok szívesen együttműködnének mindenekelőtt a gazdasági, a kulturális, az oktatási és a tudományos kapcsolatok fejlesztésében. (folyt.köv.)
1989. november 7., kedd 16:47
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|