|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Medgyessy Péter befejezte távol-keleti útját
|
Trom András, az MTI tudósítója jelenti:
Szöul, 1989. október 24. (MTI-tud.) - Kedden befejezte a magyar gazdasági kormányküldöttség 11 napos távol-keleti útját. Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes és a kiséretében lévő Gomocz Zoltán kereskedelmi államtitkár, valamint Bartha Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank elnöke kedden este elutazott Szöulból.
A kormány elnökhelyettese - aki Dél-Koreából egyenesen a KGST végrehajtó bizottsági ülésére, Moszkvába megy - elutazása előtt nyilatkozott az MTI távol-keleti tudósítójának. Egyebek között elmondta, hogy az út azért bírt jelentőséggel, mert észre kell venni: a világgazdaság fejlődése súlypont- eltolódáson ment keresztül és a súlypont tulajdonképpen Dél-Kelet Ázsiára és a Távol-Keletre tolódott át. Ezek a gazdaságok évi 10-12 százalékkal növelik - reálértékben - a termelésüket, korszerű szerkezetben, és ma már versenyképesebbek sok területen Nyugat-Európánál és az Egyesült Államoknál. Ebben a térségben is nagy a rokonszenv és érdeklődés Magyarország iránt és a gazdasági kapcsolatok kiépítésére is lehetőség van. Az a politikai légkör, amit javított a küldöttség útja is, az üzleti élet számára igen kedvező feltételeket teremt. A dél-koreai export-import bank által rendelkezésre bocsátott fejlesztési hitelek megpályázhatók lesznek, a feltételeket közzéteszik majd. A dél-koreai magánszférára a kormánynak - elsősorban a bankszférán és a külkereskeedelmmen keresztül - jelentős ráhatása van. Tanulság, hogy a működő tőkét az országba vonzani nemcsak különböző kedvezményekkel lehet, hanem azzal, hogy biztosítják a működési hátteret, a vállalkozásokhoz a telket, a közművesítést, az infrastruktúrát. Ezeknek a megteremtésében vállal szerepet az állam. Az infrastrukturális háttér megteremtésével kell behozni a lemaradást. Ezt ki kell egészítenie olyan alapkérdések fejlesztésének, mint az oktatás-képzés, a környezetvédelem.+++
1989. október 24., kedd 19:03
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|